tisza

Kapitány István kifelejtett a vagyonnyilatkozatából egy 1524 négyzetméteres balatoni telket egy rajta álló házzal

Miután ezt egy fideszes blog a fejére olvasta, frissítette a bevallását.

Urfi Péter
POLITIKA

A Tisza Párt több pénzből kampányolt, mint a DK és a Mi Hazánk összesen, pedig ők is kaptak 1-1 milliárdot az államtól

A Tisza 2,4 milliárd forintos támogatásának több mint a fele származott magánszemélyek támogatásából.

Bódog Bálint
belföld

Lesz-e alkotmányos válság Sulyok leváltásából?

Alkotmányjogászokat kérdeztünk arról, leváltható-e jogállami eszközökkel a köztársasági elnök és a NER idején kinevezett többi közjogi méltóság. A helyzet pikantériája, hogy miután a Tisza megszerezte az alkotmányozó többséget, olyanok kezdtek a jogállamért aggódni, akik addig az illiberális államot hirdették.

Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

Ez az a törvény, ami miatt magzatpózban sírhatnak a fideszesek

Megszűnik több közérdekű vagyonkezelő alapítvány, amibe a Fidesz nagyon sokat tett. Nem csak anyagi értelemben – de persze úgy is. A lépéssel kastélyok, drága ingatlanok és több száz milliárd forintnyi részvénycsomag is visszakerül az államhoz. Néhánynak van esélye a túlélésre, szerényebb keretek között.

Rovó Attila, Tóth-Szenesi Attila, Bódog Bálint, Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter: „Bármelyik szekrénybe nyúl valamelyik miniszterem, százmilliárdos csontvázak esnek ki”

Börtönbe mehet, aki hazudik a vagyonnyilatkozatában, közvetlen elnökválasztásra utalt Magyar Péter Rónai Egonnak.

Kolozsi Ádám
belföld

A Tisza átírja a parlamenti szabályokat, 8000 milliárd oka van a házszabály módosításának

Átmeneti jelleggel, ez év végéig megemelik a sürgős tárgyalás és a kivételes eljárás félévenkénti felső határát.

Haász János
belföld

Rendőrség: Megkezdődött a Tisza virágzása

Együtt járőröznek a természetvédelmi őrökkel a rajzás alatt.

Czinkóczi Sándor
természet

Megszavazta a parlament a képviselői fizetések csökkentését, a Fidesz és a Mi Hazánk is igennel voksolt

Az alapfizetés bruttó 2,1 millióról 1,3-ra csökken, megvágják az egyéb plusz juttatásokat is, köztük a lakhatási, irodabérleti, asszisztensi kereteket.

Rovó Attila
POLITIKA

Magyar Péter: Sulyok méltósággal távozhatott volna, valószínűleg Orbán Viktor nyomására nem élt a lehetőséggel

„Most pont azok a bábok védik a jogállamiságot, akik 16 éve aláássák” – nyilatkozta a Spiegelnek adott interjúban, amiben mézeshetekről és Trumpról is beszélt.

Haász János
POLITIKA

Sorcsere a Tiszánál: hat parlamenti bizottságba is új kormánypárti tagok kerülnek, négyben új alelnök is lesz

Az államtitkárokká kinevezett képviselők miatt kellenek a változtatások.

Haász János
belföld

Tavaly 3,2 milliárdból működött a Tisza, Bige László 100 milliót adott a pártnak

Fejenként legalább félmillió forintot 178 támogatótól kaptak, ebből összesen 421 milliójuk lett.

Haász János
belföld

„A mai nap fő témája a tiszás energiaterv, ez az elnevezés lécci MINDENHOL” – írják az MTVA kiszivárgott belső levelezésében

Magyar Péter Papp Dániel és Altorjai Anita vezérigazgatók távozását követeli.

Bábel Vilmos
Média

Az agyzsibbasztás maradt, de a feszkó (nagyjából) eltűnt a Fővárosi Közgyűlésből

Új korszak, új alapok, régi beidegződések.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Czunyiné Bertalan Judit lesz a fideszes Védvonal országos vezetője

Orbán Viktor őt bízta meg azzal, hogy szervezze meg és irányítsa a Kocsis Máté által belengetett, Védvonal nevű valami tevékenységét.

Benics Márk
POLITIKA

Bocsánatkérést várt el a KNDP Magyar Pétertől, de ő inkább azt sorolta fel, miért kellene a volt kormánypártoknak bocsánatot kérniük

A fideszes Bencsik János sem úszta meg, aki azt állította, nincs szociális válság.

Windisch Judit
POLITIKA