Az új törvénytervezetben szerepel, hogy a polgárőr egyesület alapfeladata lesz az államhatár védelme, és az is, hogy a 84 ezer egészségügyi dolgozó béremelése 394,83 milliárd forintba kerül majd.
Azt írja, korábban azt tervezte, hogy ebben a ciklusban a kormánypropagandát tiltó törvényjavaslaton kívül mást nem ad be, de ennek a területnek a gyakorlati és ezzel együtt a szimbolikus jelentősége is akkora, hogy meg kell tennie.