ügyészség

A svéd ügyészség lopás gyanújával vizsgálja Semjén Zsolt vadászatát

Azt azonban nem árulhatják el, van-e gyanúsított.

Albert Ákos
POLITIKA

Fél szemére megvakult a hevesi kislány, mert nem törődtek vele a szülei

Ő és a testvére zokniban vagy túlméretes gumipapucsban jártak télen is, a szüleik csak a családi pótlékot vették fel utánuk, amit jórészt dohányra és alkoholra költöttek.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Meghosszabbították Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását

Közben a képviselő-jelöltségről is lemondott.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A svédországi ügyészségre került Semjén Zsolt vadászatának ügye

Hamarosan eldől, felelősségre vonják-e a miniszterelnök-helyettest a háziasított rénszarvas kilövése miatt.

Boros Juli
bűnügy

Nincs közük az ISIS-hez a pénteken letartóztatott "terroristáknak"

A Magyar Idők állította a pénteken "terrorizmus finanszírozásának" gyanújával elfogottakról, hogy az ISIS-szel álltak kapcsolatban. Az ügyészség cáfolni kényszerült a kormánysajtót.

Király András
POLITIKA

Vádat emelnek a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében

Lőfegyvert, robbanószert tartottak engedély nélkül, a nyolc vádlott közül kettő pedig több migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé internetes oldalakon.

Boros Juli
bűnügy

Harminc év börtönt kért az ügyészség Dél-Korea korrupcióval vádolt elnökére

A strómanként használt bizalmasa nemrég 20 évet kapott.

Czinkóczi Sándor
külföld

Polték szerint nincs korrupció Kósa feleségének gyanús cégvásárlásában

De az adócsalási ügyben még nyomoz a debreceni ügyészség.

Sarkadi Zsolt
politika

Határon túliak ellen uszító és hamisító Facebook-poszt miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Egy erdélyi család képét nyúlta le a határon túli szavazók ellen hergelő Facebook-oldal.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Őrizetbe vették Busch Bélát

Az ismert ügyvéd az ELTE jogi karán is tanított.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Brutális módon agyonverte a gyengébb zárkatársát egy 17 éves bűnöző a szirmabesenyői fiatalkorúak börtönében

Az áldozatát többször ájultra ütötte és rúgta, de mindig fellocsolta vízzel, és folytatta a verést.

Herczeg Márk
bűnügy

Háborús bűnök támogatásával vádoltak meg egy erdélyi magyar politikust, mert a Ku Klux Klánhoz hasonlította a román fogyasztóvédelmet

Tamás Sándort pénteken hívták be a brassói ügyészségre.

Albert Ákos
külföld

Csalás gyanújával nyomoz a rendőrség az újságra kapott pénzből nyitott borozó ügyében

A jobbikos Volner János jelentette fel a ceglédi képviselő "vállakozó" haverját.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Börtönt kért az ügyészség Oszter Sándorékra

A színészt befolyással üzérkedéssel vádolják. Hamarosan ítélet is születik.

Czinkóczi Sándor
bulvár

Leragasztotta a rendszámát, de így is lebukott, miután ingyen tankolt Pécsen, mert felismerték a Bambi-tetoválást a vádliján

Arra is kellett volna egy kis szigetelőszalag.

Herczeg Márk
bűnügy