A jogvédők, a kutatóintézetek és a liberális véleményt hangoztató oroszok ellenséges ügynökök - sulykolják a rendőröknek egy hitlerista ábrával.
Azt követelik, hogy „Mark” szedje le Donald Trump gyilkosságra, erőszakra buzdító posztjait.
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közölte: „bízunk abban, hogy a faj, nem illetve szexuális beállítottság alapján uszítók ideológiai színezettől függetlenül elnyerik méltó büntetésüket”.
Délután a Fidesz tüntetést is tart az erzsébetvárosi polgármester ellen, amiért megbántotta a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat.
Az elvándorlás miatt csak hónapok után sikerült szakképzett munkaerőt találni a pékségbe, de a helyiek rasszista őrjöngésbe kezdtek, így a fenyegetés miatt a pékek elköltöztek.
Több válság van ma, mint Trump elnöksége előtt, az utóbbi 2 évben ő és az amerikai kormányzat világszerte csak nyugtalanságot szított – mondta Haszan Róháni.
Meg a babagyilkosokat és a "transzvesztitákat". Aztán persze azzal védekezett, hogy csak kiragadták a környezetükből a szavait.
BÁRMI ÁRON.
Kék a fű.
A keresztény-konzervatív lapnak nyilatkoznia kell, miért nem volt kirekesztő, gyűlöletkeltő, öncélú és sértő a magyar emberek ellen uszító cikk.
Az egyetem polgárai szerint hétköznapjaink részévé vált a megbélyegző, silány közbeszéd.
Hűlt helye a „Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt” nevű uszító és hírhamisító oldalnak.
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítélete szerint Petrás János egy 2014-es csíkszeredai koncerten az előadott dalok szövegével és a közönséggel folytatott párbeszéddel felingerelte a hallgatóságot, „hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”.
A civil szervezet szerint „elfogadhatatlanok a civil szervezetek korlátozására vonatkozó egyre szaporodó intézkedések”.
Egy féloldasas sorostervező hirdetés árából is kijön.