A 35 éves férfi tavaly tavasszal a börtönbüntetéséből szabadulva összeismerkedett az egyedül élő asszonnyal, akinek segített bevásárolni. Ősszel, mivel nem volt pénze, elhatározta, hogy visszamegy lopni.
Halálosan meg is fenyegette a nőt, aki csak a munkáját végezte.
Aktivistákról gyűjtöttek információkat. Kína washingtoni nagykövetsége szerint mindez kitaláció.
Nem állt szándékában visszafizetni a kölcsönöket.
A 48 éves féri Fekete-Győr Andrást és több párttagot is megütött.
Hazai és uniós pályázatokon csaltak és adót sem fizettek.
Videó is van róla, de a rendőr nem ismerte el tettét.
Pedig Andrej Babis jövőre indulna az elnökválasztáson is.
Egyedül a kisfiú élte túl a tragédiát.
Napokkal azután vezetett újra ittasan, hogy a rendőrök egyszer már elkapták ittas vezetésért.
Pénzbüntetést kaphat.
Azért emelhettek vádat az ügyben, mert amerikai állampolgárok is utaztak a gépen.
A sértett eszméletét vesztve hanyatt esett, a fejét az aszfaltozott járdába verte.
A csalók apróhirdetéseken keresztül adtak el kamuból tárgyakat, és a 23 éves férfi számlájára utaltatták a pénzt.
A 16 és 17 éves elkövetők így akartak pénzhez jutni.