Azokat, amelyek veszélybe sodorhatták volna a levélszavazást, ezzel megkérdőjelezve a választás tisztaságát.
Abban az évben, amikor a becslések szerint akár 80 millió amerikai is levélben szavazhat. Szavazatok százezrei veszhetnek el, és az is borítékolható, hogy ha veszít vagy vesztésre áll, Trump kétségbe fogja vonni a levélszavazás tisztaságát.
A rendőrség már jóval korábban megszüntette a nyomozást.
A központi választási bizottság épülete előtt ülősztrájkot folytató tiltakozókat rohamrendőrök fogták el és vitték el. Ilham Aliyev 17 éve van hatalmon, azóta egyetlen választást sem ismertek el demokratikusnak a nemzetközi megfigyelők.
Antal Szabolcs álhírnek nevezte, ami miatt Káposznyák István, a Szolidaritás alelnöke feljelentést tett.
De az ügy nem vicces: állítólag az egyik főszereplő akarja leleplezni, hogy a Fidesz szavazatokat vett volna Hajdúsámsonban. Kamerás szemüveg, átadott milliók és egy magyar whistleblower az évvége sztorijában.
A támadás nem volt túl szofisztikált, most még csak a támadható pontokat kereshették.
A Magyar Narancs információi szerint a Békés megyei 3. választókörzetben történtek miatt indult nyomozás.
Néhány hét alatt 50 százalékkal ugrott meg a választók száma.
Temesvári Krisztián a szavazatok újraszámlálását kérte, mert a számlálásnál valami nagyon nem stimmelt. Jól is tette, hiszen több szavazatát is a fideszesnek adták.
A városban 14 szavazattal győzött az ellenzéki jelölt, a területi választási bizottság szabálytalanságokat talált, bár határozatukból nem derül ki, hogy mik ezek.
A helyi momentumosok több autót is azonosítottak, amik a Haller utca környékén körözve hordtak embereket az egyik szavazókörbe.
De csak annak jár a negyedmilliós jutalom, akinek a képéből vagy hangfelvételéből jogerős ítélet születik.
Hajléktalanszállóról vitték a kamu örményeket, hogy pénzért és piáért rá szavazzanak.
Bertók Márton az általa kikért adatokból tudta meg, hogy ajánlása tudta nélkül került a Jobbik íveire.