verekedés

Chevy Chase útszéli verekedésbe keveredett fiatalokkal, akiknek fogalmuk sem volt, ki ő

Tudod te, hogy ki vagyok én? - üvöltötte vörös fejjel a huszonévesnek, aki sajnos nem tudta. Még azután sem, hogy ráguglizott.

Boros Juli
ÉLET

Egy 51 éves olasz férfi megvert egy 25 éves férfit egy szigetszentmiklósi bankban

Súlyos testi sértéssel vádolják meg.

Herczeg Márk
bűnügy

Öt férfi fahasábokkal megvert egy komlóskeresztesi önkormányzati képviselőt, amiért az nem adott nekik piát

Nagyon szomjasak voltak.

Albert Ákos
külföld

A zöld inges pécsi férfit a kibontakozó verekedés sem gátolta meg abban, hogy rendeljen a kocsmában

A brutális verés még tavaly nyáron történt, a most közzétett felvételek egy emberi aspektusra is felhívták a figyelmet.

Horváth Bence
bűnügy

Egyszerűen letagadta a keszthelyi szakközép igazgatója, hogy a náluk tanuló diákok verték össze társukat brutálisan

Az intézmény fenntartója pedig nem reagál a sajtó megkeresésére.

Botos Tamás
oktatás

Felvették a keszthelyi diákok ahogy brutálisan megverik osztálytársukat

Egy lány egy másik fejét rugdossa, majd a hajánál fogva húzza végig a termen. Nem tudni, hogy pontosan min kaptak össze.

Botos Tamás
bűnügy

Megszúrta vitapartnerét, majd kiesett az ablakon

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Úgy megverte a zebrán átkelő gyalogost a plázaparkolóban, hogy az talán örökre rokkant marad

Hiperagresszív, cserbenhagyó magyar autós ellen emeltek vádat.

Szily László
bűnügy

Újpesti ultrák összeverték Almássy Kornélt, a volt politikust, a Fradi hokisainak elnökségi tagját

Az Újpest-Fradi rangadó után tartott az autója felé, amikor leütötték és a földön megrugdosták.

Szily László
sport

Négy fiatal megvert egy utast a 70-es trolin

Pechükre a kamera felvette őket, ismeri valamelyiket?

Albert Ákos
bűnügy

Nem akarta elvinni őket a busz, jól megverték a sofőrt

Három fiatal tökrészegen haza akart jutni, de szembetalálták magukat a sofőrrel.

Albert Ákos
bűnügy

Nem hagyhatja el a lakhelyét 9 fradista a stadionbeli verekedés miatt

Ez elég enyhe intézkedés, többen azonban így is pórul járnak, mert nincs hol lakniuk. :(

Albert Ákos
bűnügy

Feladta magát mind a négy körözött fradista

Összesen 20 embert állítottak elő a november 4-i verekedés és késelés miatt.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Kubatov: Ötven ember ostobasága miatt nem szenvedhet húszezer

A késeléses balhé után először szólalt meg a Fradi elnöke. Szerinte egy színházban is megtörténhet ilyesmi, ezért "valamilyen büntetésnek kell lenni."

Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
sport

A Fradi érez felelősséget, de azt állítja, nem tudták volna megakadályozni a tömegverekedést a stadionjukban

Hiába állapodott meg a klub a visszatérő ultrákkal, hogy nem bántják a korábbi, kubatovitsa vezérszurkolót.

Haszán Zoltán
futball