WHO

Ha már úgyis tízezrével kerülnek kórházba emberek, a WHO gigantikus gyógyszerkísérletbe kezdett

Minél sürgősebben meg kéne találni a szert, ami hatékony lehet a járvány megfékezésére. Most, hogy ezrével kerülnek kórházba fertőzöttek, akiket amúgy is minden lehetséges eszközzel gyógyítani próbálnak, a WHO szerint akár klinikai teszteket is lefolytathatnak. Bele is vágtak a világ legnagyobb gyógyszerkísérletébe.

Király András
tudomány

A WHO szerint az Egyesült Államok lehet a világjárvány új gócpontja

Közben Trump heteken belül újranyitná az üzleteket.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

A WHO főigazgatója szerint egyre gyorsul a járvány terjedése

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz „ellentámadásra” szólította fel az országokat: minden egyes esetet teszteljenek, és helyezzék karanténba a gyanús esetekkel közelről érintkezőket.

Herczeg Márk
Egészségügy

Két újabb afrikai országban jelent meg a koronavírus

Izraelben és az Egyesült Arab Emírségekben pedig megtörténtek az első halálesetek.

Horváth Bence
külföld

Csak ma 345 halálos áldozata volt a koronavírusnak Olaszországban

Így már több, mint 2500-an haltak bele a fertőzésbe. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke reményei szerint őszre meglehet a védőoltás.

Neuberger Eszter
járvány

WHO a világ országainak: Teszteljetek, teszteljetek, teszteljetek!

A WHO igazgatója szerint ez a leghatékonyabb mód a járvány lelassítására.

Horváth Bence
Egészségügy

A WHO szerint már Európa a vírus epicentruma

Rosszabbak az európai számok, mint amilyenek Kínában, a koronavírus terjedésének csúcsán voltak.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

WHO: Ez már világjárvány

Szakértők hetek óta ezt mondták, most már az Egészségügyi Világszervezet is beletörődött ebbe.

Herczeg Márk
Egészségügy

Senki nem tudja, mi fog történni, amikor a koronavírus beszabadul a menekülttáborokba

Rendkívül zsúfolt körülmények között él 700 ezer, hazájából elüldözött rohingya menekült. Többek között őket féltik nagyon a járványügyi szakértők, de a Közel-Keleten is nagy baj lehet.

Horváth Bence
Egészségügy

Iránban több mint 54 ezer rabot engednek ki a börtönből, hogy lassítsák a koronavírus terjedését

A hadsereg pedig 300 ezer katonát mozgósít a járványhelyzet miatt.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Világszerte nő a koronavírus fertőzöttjeinek száma

Kásler Miklós szerint Magyarországnak nincs mitől tartania.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Nagyon magasra emelte a WHO a világjárványveszély szintjét

Király András
külföld

A WHO szerint még korai világjárványról beszélni

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a helyzet egyelőre az ellenőrzésünk alatt van.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

A WHO szerint az Egyesült Államokban és Új-Zélandon is rosszabb gyereknek lenni, mint Magyarországon

De Horvátországban meg egy kicsit jobb, mint itt.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Egyiptomban is megjelent a koronavírus

Hivatalosan ez az első afrikai eset.

Czinkóczi Sándor
egészség