Évtizedeken át zaklatta az apja, mégis 9 évre ítélték a brit nőt.
Több mint öt év kellett, hogy jogerős ítéletet hozzon a volt barátnőjére támadó orvos ügyében a magyar igazságszolgáltatás.
Idén tavasszal három újabb áldozat jelentkezett.
Egy hónapja történt, de csak most sikerül visszaállítani a tiltásokat.
A rókákat megcsonkította, hogy kutyának tűnjenek. A vádlott közelében lovardát működtető sértett fáira dróttal felakasztott macskákat a lovardába járó gyerekek vették észre.
A nyitómeccs óta már másodszorra támadták le.
A püspökladányi férfi az asszonyt többször agyonveréssel és megöléssel is fenyegette.
Botrány lett, miután egy konzervatív képviselő pénteken blokkolta a javaslatot.
A rendőrség először le akarta zárni az ügyet, de a nő nem hagyta, és panaszt tett.
Carlo Tavecchio korábban ötször állt bíróság előtt, és ő volt az, akit fél évre eltiltottak, mert lemajmozott egy fekete játékost.
Anna Scanlon holokausztkutató és egyetemi oktató élete pokollá vált, miután az egyik legismertebb amerikai vegán videós azt kezdte terjeszteni róla, hogy szexet ajánlott neki az interneten.
Az egykori producert rengetegen vádolták meg szexuális zaklatással. Egyelőre két ügyben indult ellene eljárás.
„Bocsánatot kérek azoktól, akiket kényelmetlen helyzetbe hoztam, vagy akikkel tiszteletlenül bántam, ez soha nem állt szándékomban” – reagálta a CNN-nek a 80 éves Oscar-díjas színész.
Nemcsak az üzenetek mennyiségével, a minőségükkel is baj volt: „Soha ne merj elhagyni, mert megöllek... és nem akarok gyilkossá válni!”
Másfél hónapon keresztül hívogatta, de bemutatkozni nem mert.