Épp próbaidőn volt a férfi, akit egyszer már 3 év börtönre ítélték engedély nélküli vezetés miatt.
Szóval senki ne próbálja meg.
A hatóság szerint a rendőrök csupán beszélgetnek az ellátásban részesülő gyerekekkel és az ott dolgozókkal, gyermekjogi szakértők viszont úgy látják, erre nincs jogszabályi felhatalmazásuk.
Korábban a rendőrség azt közölte, nem merült fel idegenkezűség gyanúja a világbajnok kajakos ügyében.
Elég egy tízcentis hely, ahol felfagyás van, és súlyos sérülés vagy halál lesz belőle.
Az elkövető ellen hajtóvadászat indult.t
A publicista szerint a rendőrök minden esetben közúti ellenőrzésre hivatkoztak.
A BFRK azt írta, hogy a rendőrök a rendőrségi törvény alapján intézkedtek.
Összetartanak - mondja Sir Mark Rowley, bármilyen konkrét bizonyíték nélkül.
Egy jól sikerült szezon à la PSG.
Cherry Tiggókkal bővül a rendőrségi flotta.
Nem lesznek további intézkedések, mert nem volt elegendő bizonyíték.
Garázdaságért keresik, a Facebookon megtalálhatják.
Sokukat még mindig fogva tartják.
Elakadt, a rendőrök a földre vitték, majd megbilincselték a sofőrt.