Nemzetközi segélyprogram az afgán nőkért

külföld
2013 július 20., 17:13

200 millió dolláros programot indít az afgán nők társadalmi szerepének megerősítésére az amerikai USAID – jelentették be csütörtökön. Az amerikai kormányzati fejlesztési ügynökség még egyszer ennyi adomány beérkezésére számít a nemzetközi közösségtől.

Az ügynökséget vezető Rajiv Shah úgy nyilatkozott, hogy a „Promote” nevet viselő program legfőbb célja a nők házonkívüli munkához segítése, vállalkozásainak támogatása és (mikro)hitelezése, továbbá a nők politikai szerepvállalásra való felkészítése lesz. Terveik szerint a pénzből 3500 kisvállalkozás indulhat majd az afgán gazdasági növekedés megtámogatására. Erre nagy szükség lesz, ugyanis a jövő évi választások után a NATO-csapatok kivonulnak Afganisztánból, és emiatt jelentősen csökkenni fognak azok a bevételek, amelyekre a katonai jelenlét kapcsán szert tett az ország. Shah a csapatkivinások utáni helyzetet kritikus pillanatnak nevezte Afganisztán jövője és a térséghez való amerikai partnerség szempontjából.

A nők helyzete kapcsán különösen nagy az aggodalom, mert ha a tálibok növelik politikai befolyásukat, akkor a női jogok területén bizonyosan visszalépés történik majd. Könnyen előfordulhat, hogy a nőket újra láthatatlanná teszik, és sokak megint a házuk ablakait lefestve rejtőzködve kell éljenek, ahogy 2001 előtt, amikor csakis férfirokon kíséretében hagyhatták el az otthonukat és a lányok nem vehettek részt szervezett oktatásban.

A lányok és a nők jogainak érvényesülése és kiterjesztése nem csupán az ország gazdaság stabilitása és a biztonsága miatt meghatározó jelentőségű. A női jogok garantálása és a nők munkába állása és vállalkozásalapítása a leghatékonyabb eszöz az erőszak és az éhínség megfékezésére. (Erről egy korábbi posztunkban már írtunk). Shah szerint ezért a nők sorsa az egyik kulcskérdés Afganisztán jövője szempontjából, és ezért hozták létre a programot, amely biztosíthatja a fejlődés töretlenségét a csapatkivonások után.

A visszarendeződés első ijesztő jelei már most is láthatók: inzultusok érik a nőket, akik férfi kísérő nélkül utcára lépnek, vallási törvényekre hivatkozva záratnak be illatszerboltokat (merthogy az a prostitúciót szolgálja), és lőttek le városi polgármestert azért, mert a világi törvényekre hivatkozva fellépett a nők szabad közlekedése védelmében. Hamid Karzai elnök – bár szóban a női jogok védelmezője, de a nők védelmére hivatkozva hozzájárult a nők vallási alapú teljes szegregációjához, és 2009-ben rendeletben szüntette meg a nők elleni erőszak büntethetőségét, egy berekesztett, alig negyedórás parlamenti vitát követően.

Az elmúlt tíz év során hatalmas változások történtek: a lányok részesei lettek az oktatási rendszer minden szintjének, és a szüléshez kapcsolódó anyai halálozások száma majdnem ötödére csökkent. Ezzel együtt jelenleg is férjhez adják még a tizennyolcadik születésnapjuk előtt a lányok 39 százalékát, extrém mértékű a nemi alapú diszkrimináció, és a (rendszerint büntetlenül maradó) nők elleni erőszak továbbra is mindennapos az országban a Human Rights Watch jelentése szerint. A nemzetközi emberi jogi ügynökség egyik képviselője a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy Kabulból nézve nagyon úgy fest, mintha az USA-t már nem érdekelné, mi lesz Afganisztánnal 2015 után, mert elegük van és belefáradtak ebbe az egészbe.

via The Washington Post, Reuters

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.