Éreztem (valahol mélyen, délen, ahol a csillag megy az égen), hogy egyszer még divatba leszek jőve. (Sorra kerül a divatba történő jövésem.) Idestova (immáron) harminc éve (esztendeje) hordok télen-nyáron, hóban-fagyban, szélben-napsütésben bomber (bonber) dzsekit.

Nota bene a bomber dzseki differentia specificája, hogy mínusz húsztól plusz harmincig hordható, még az aláöltözeten sem kell különösebben variálni. A pilótadzseki eredetileg ugyanis nem divatcikk, hanem hordható szigetelés.

Az igazi bomber télen fűt, nyáron hűt. Mint az óceáni éghajlat.

Az ezerkilencszösszzas évek közepe táján vásároltam első bomberom (akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni), helyszín, időpont homályba vész, de az ára mintha ezeröt lett volna. De akkoriban mintha minden ezeröt lett volna. És akkoriban ez természetesen csillagászati összegnek számított. De akkoriban mintha minden csillagászati összegnek számított volna. (Különösen nekem, aki akkor még asztrofizikusi álmokat dédelgettem.) Pocsék minőségű nejlonkabát volt, de nyugati és kétségbevonhatatlanul bomber. Több nem kellett.

Egyébként is elég homályos volt még a bombervilágképünk. Még nem született meg a magyar bomber-Kopernikusz, aki megmondhatta volna, mi pörög a mi körül: a bomber a skinhead körül vagy a skinhead a bomber körül. Vagy épp ellenkezőleg. Esetleg vica versa.

Mert leginkább ideológiai vonalon volt problémás a bomber dzseki. A skinheadeken kívül akkor még szinte senki sem hordta. Néhány punk. Direkt azért vettem feketét, mert az punkosabb volt, a zöld már túl skinhead lett volna, gondoltam, ezen a szűk popideológiai menekülősávon ellavírozok, mert ugyan nagy rajongója voltam például a 4-Skins meg az Oppressed zenekaroknak, de akkor már nagyon ment – kommenista diktatúra, rendőrállam ide vagy oda – a rasszista-verekedős bőrfejűsködés, azzal meg nem akartam összemosódni.

A bomber dzseki egyébiránt vizuális vészjelzőrendszerként is működött a nagy punk-skinhead patáliák idején: tudniillik a skinheadek mindig kifordították a dzsekijüket verekedés előtt (ne sérüljön a drága külső), az „igazi” bomber bélése meg narancssárga – messziről világított, ha elindult húsz-harminc kifordított az utca végéből.

Fogalmunk nem volt egyébként, hogy mi ez a bomber, hogy honnan és miért, nem volt még Wikipedia, annyit tudtunk (összvissz), hogy eszeveszett menőség ilyent birtokolni, és igen militáns kinézetet kölcsönöz vonatkozásunkban, amelynek során potenciális ellenfeleink (a világ) elrettentésre kerülnek.

Meg persze voltak a legendák, mint akkoriban minden körül, ami kicsit tiltott vagy alig tűrt, túlontúl nyugati vagy menő volt, és vasfüggönyön túlra nyúló információs vonalak valamint angol nyelvtudás híján információ róla rendelkezésre nem állt. Megjegyzendő, hogy az egész skinheadség is ebbe a homályos zónába tartozott, hogy most akkor nácinak kell-e lenni vagy nem. (Ha egy kicsit is lett volna fogalmunk ki, merre, kicsoda, kiderült volna, hogy a 4-Skins meg az Oppressed például skinhead ugyan, de kicsit sem náci, sőt, és a bomber sem gáz ideológiailag, tehát az egész fenti tipródás tök fölösleges.) De a budaörsi lakótelepig akkor még nem jutottak el ezek a kulcsinformációk.

A mi középkorias bombermitológiánk pre-kopernikuszi középpontjában az Eredeti Bomber állott. Az Eredeti Bomber sejtésünk szerint amerikai volt, legfontosabb tulajdonsága pedig, hogy tűzálló anyagból készült. Szemben azokkal a vékony nejlon „nem eredeti” bomberokkal, amikhez mi itthon hozzá tudtunk férni. Eredeti Bombert persze soha, egyikünk sem látott, tapintott, de innentől kezdve visszatérő poén volt minden részeg társaságban, hogy az aktuális újbomberest rögtön betalálta valaki, hogy akkor valódi-e vajon az az új bomberja? Azzal már nyomta is az a valaki a parázsló cigit az új bomber ujjának, hogy ugye tűzálló-e, hát egyik sem volt az, viszont ugrált nagyokat az újbomberos, volt nagy nevetés meg sok kilyuggatott bomber.

A bomberhőskorban akkora volt a bomberéhség, hogy egy közeli barátom az édesanyjával varratott magának. És az odaadó punkanyuka – nem varrónő, mérnök! – olyan bombert rittyentett piros skót kockás (!!!) szövetből, hogy az egész Moszkva tér a betérdelt, a kor és a hely szellemének megfelelően gyorsan el is lopták egy moszkvás házibulin, ami alighanem az elismerés legőszintébb megnyilvánulása volt. Még évekig hallottunk róla ismerősöktől: hol itt, hol ott látták fölbukkanni a városban.

Ma már könnyű okosnak lenni. Bomberesnek meg még könnyebb.

Bárki kiwikizheti, hogy a pilóta- vagy bomber dzseki ősét Leslie Irvin, a történelem egyik leghíresebb ejtőernyőse és első ejtőernyőtervezője találta ki. Mivel az első és második világháborús gépekben viszonylag kevés gondot fordítottak a pilótafülkék légkondicionálására, viszont kurva magasan meg kurva hideg volt, hely meg általában kevés, bujkálni kellett mindenféle réseken, tehát meleg, strapabíró és viszonylag testhezálló ruházatra volt szükség, nem lehetett valami nagy malaclopóba vagy subába bújtatni a pilótákat. Irvin birkabőr dzsekiket készített, és egy-két iterációs állomás után a második világháborúra előállt az A-2-es valamint a G-1-es dzseki, minden idők leglegendásabbikabb katonai ruházata. A mai napig rajongók rajongják, gyűjtők gyűjtik, dokumentátorok dokumentálják ezeket a dzsekiket, külön szakirodalmuk van (szakirodalmárok szakírják).

(Itt például egy remek cikk a festett háborús dzsekik motívumkincséről, illetve az amerikai légierő online múzeumában megtekinthető sok kidekorált kabát.) Több körben termékenyítette meg a civil férfi és női divatot, többször másolták, fejlesztették. Ez az időszak volt a bőrdzsekiterevezés aranykora, ekkor alakult ki minden motorosdzsekik őse és utolérhetetlen csúcsa, a Schott legendás Perfectója (popkulturális megkerülhetetlenség Marlon Brandótól a Ramonesig), de ne kanyarodjunk mellékvágányra.

A ma bomberként ismert, narancssárga bélésű, vastag nejlonanyagból készült dzseki már háború utáni találmány, az ötvenes évek terméke, a lökhajtásos gépek személyzetének tervezték: az MA-1-es kódot viselte, és ismert több száz változata ma már, de valószínűleg ez az a katonai ruhadarab, amit a legnagyobb darabszámban adtak el valaha civileknek. Európában hivatalosan a hatvanas években jelent meg az Alpha Industries gyártmányaként. Azóta is az Alpha ismert itthon mint az Eredeti Bomber gyártója, a trú bomberes arcok csakis Alphát hordanak. (Ahogy Winkler Róbert és Ganxsta Zoltán.)

Az MA-1-est kezdték hordani motorzáshoz, pontosabban robogózáshoz a hatvanas években lázadozó antihippiánus angol fiatalok, a modok, vagyis a kiglancolt Lambrettákkal és Vespákkal bandázó scooterboyok (ajánlott irodalom: Quadrophenia); a hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején a moddivathoz nyúltak vissza a skinheadek és a punkok, így lett újra divatos a bomber.

Magyarországra szinte biztosan a skinheadek révén került a nyolcvanas évek közepén. Háromévenkénti nyugati útlevél ide, ötven dolláros valutakeret oda, azért a bécsi Gorenje-rohamok elindultak már, bekerülhetett az országba gyakorlatilag bármilyen nyugati cikk, amire kereslet volt. A skinheadek részéről pedig bomberre volt, minden másnál (talán még a Martens bakancsnál is) nagyobb.

Elég az hozzá, hogy amikor lemerészkedtem életem első igazi punkkoncertjére 85-ben vagy 86-ban az SZFMH-ba, az egyik első emlékem, hogy Csucsu (Isten nyugosztalja) bomberdzsekiben pofoz valami szakadt kis punkot.

A bomber dzseki esztétikai állóképességét semmi sem mutatja jobban,

mint hogy a kilencvenes évekre már a két legbrutálisabban divatgyilkos, a lehető legankúlabban öltözködő magyar társadalmi csoport, a biztonsági őrök és a horgászok csaptak le rá, és szinte kisajátították maguknak, egyenruhaként hordják azóta is. (Mint ahogy egyenruhává tette több ország rendőrsége, valamilyen fegyveres ereje.)

És a bombernek volt ereje innen fölállni. Ha ma buszozik az ember az Alkotás úton mondjuk, hétköznap, kora délután, akkor megállapíthatja, hogy a fölszálló budai gimnazisták populációján a fiúknál negyven százalék fölötti a bomberpenetráció, de a lányoknál is jelentős, szinte már a motoros szabású műbőrdzsekijét közelíti.

Ha klikkol néhányat kortárs popzenék között, pillanatok alatt bomberban rappelő rappereket, bomberban visító tetovált énekesnőket, bomberban hörgő metalistákat talál (punkokról, skinheadekről értelemszerűen nem kell külön említeni).

A férfidivatügyileg inkompetensnek aligha nevezhető Hugo Boss aktuális kínálatában legalább egy tucatnyi bomber dzseki van, de van saját bombere, sőt saját bomberpalettája szinte minden fiatalosabb vagy utcai stílusú kollekciót tartó divatmárkának a luxuskategóriától, a legolcsóbbakig. Van bomber a Zarától, van bomber a H&M-ben, a Tescóban, a mod- és skinheaddivatban egyébként is mérvadó klasszikus brit utcai divatmárkákról (Fred Perry, Ben Sherman) meg aztán ne beszéljünk. Ja, és van svéd bomber is: életem egyik legelőnyösebb ruhabeszerzése volt, amikor egy brutális internetes leárazáson ötödáron vásároltam egy bombert a svéd Acne divatcégtől. Megvan hét éve, hibátlan állapotban.

A variánsok száma tart a végtelenbe: elegáns bomber, színes bomber, teniszbomber, baseballbomber, hosszú bomber, ujjatlan bomber, prémes bomber, hurkás bomber, bélelt bomber, nyári bomber, rockerbomber, rapperbomber.

Elkerülhetetlen, hogy legyen most már magyar nemzeti bomber is, amit akár Kövér László is hordhat majd a Hungarikum-bizottság ünnepi ülésén, torockói metéltes mintával.