Ötszáz egyetemi oktató tiltakozik Orbán Viktor évértékelő beszéde miatt

Mint cseppben a tenger, úgy rajzolódik ki Melegh Attila történetében a kormányzati propaganda valóságtorzító, hazug működése. A Corvinus Egyetem elismert kutatója 2015 nyarán, tehát még a menekültválság előtt, a 2011-es, tehát a válságot évekkel megelőző népszámlálás adataiból kiindulva úgy fogalmazott egy, az Origónak adott interjújában, hogy "szinte mindenhonnan olyanok érkeznek hozzánk, akik jobbak, mint a hazai népesség". Ami, ha nem is a legfinomabb fogalmazás, tényszerűen igaz: akkoriban a még propagandától eltorzítatlan, semleges szakkifejezés, a migráns Magyarországon elsősorban határon túli magyar fiatalokat jelentett, illetve akkor, a menekültválság előtt évekkel még Afrikából és Afganisztánból is jellemzően olyanok érkeztek, akik képesek voltak megfizetni ennek az árát. Tehát képzettebbek, akik a statisztikák szerint iskolázottabbak voltak az átlag magyarnál, és nagyobb arányban voltak aktívak a munkaerőpiacon is.

Ezt a nyilatkozatot az időközben kissé átalakult Origo 2018. január 23-án újra felfedezte, és egy kicsit eltorzította. A cikkben, amiben már arról is írtak, hogy Melegh felügyelő bizottsági tagja a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületnek, már úgy idézték, hogy "a bevándorlás azért is jó dolog, mert szinte mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség". Másnap már Halász János, a Fidesz frakcióvezetője erre hivatkozva érvelt a Stop Soros-törvénycsomag elfogadása mellett.

Majd elérkezett február közepe, és a miniszterelnök évértékelő beszéde. Orbán beszédében Melegh már nem is tudósként, hanem "Soros-szervezeti aktivistaként" jelent meg, akivel kapcsolatban a miniszterelnök azt az 1930-as évek Németországába illő gondolatot tudta kifejteni, hogy "a magyar nép nagylelkűségét és mély toleranciáját mutatja, hogy sértetlenül és vidáman élhetik az életüket köztünk azok, akik ennek a tervnek a végrehajtásán dolgoznak".

A Heti Válasz értesülései szerint ez volt az a pont, ahol tudóstársai már Melegh védelmére siettek. Mint írják, ötszáz magyar egyetemi oktató állt ki mellette, és írta alá azt a tiltakozást, amelyben "a kutatás szabadsága, a civil önszerveződés és a segítségre szorulók támogatása" mellett érvelnek. "Elutasítjuk a félelemkeltő és gyűlöletre uszító politikát, amely semmibe veszi ezen értékeket, valamint aláássa a tudományba és a civil szervezetekbe vetett közbizalmat" - írják, majd támogatásukról biztosítják Melegh Attilát, "akinek tényszerű állításait és egy civil szervezettel való kapcsolatát a politikai kampány céljainak érdekében kiforgatták".

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.