Megduplázták Gyárfás óvadékát, már 200 milliót kell fizetnie, de ő ezt is kipengeti

bűnügy
2018 július 24., 15:30

A Fővárosi Törvényszék hétfőn másodfokon 200 millió forintra (az elsőfokon megállapított óvadék duplájára) emelte a Gyárfás Tamás ügyében összegét – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Gyárfás Tamás az Indexnek azt mondta, kifizeti az összeget, hiszen nincs veszítenivalója, hiszen ezt a pénzt csak akkor veszítené el, ha megszökne, de ez esze ágában sincs.

A másodfokú bíróság szerint az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. A Törvényszék közölte:

„A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék elsőfokon megállapított mértékét a Törvényszék megemelje. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadék összegét 200 millió forintban határozta meg, amely összeg így már arányban áll a gyanúsított vagyoni viszonyaival és megfelelő biztosítékul szolgál a bűnügyi felügyelet szabályainak megtartásához is.”

A Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó érkezik tárgyalására, a Budai Központi Kerületi Bíróságra 2018. április 20-án.
photo_camera A Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó érkezik tárgyalására, a Budai Központi Kerületi Bíróságra 2018. április 20-án. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Gyárfás az első fokon megállapított 100 milliós óvadékról azt mondta, hogy abból a pénzből állja, amit Mészáros Lőrinc fizetett ki a Nap TV volt székházáért, ahol most az Echo Tv működik. Azt is mondta, hogy kész eladni a kocsiját és a házát is, csak utazhasson.

A Fővárosi Törvényszék közölte: Gyárfás megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta Portik Tamást, ölesse meg Fenyő Jánost. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének a megállapítására alkalmas. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.