A totális megfigyelés ellen senki sem tüntet, pedig jó úton haladunk felé

Világtrend, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre könnyebb megfigyelni az embereket, Magyarországon is ez a helyzet. Ez egyrészt javítja a közbiztonságot, másrészt viszont minden eddiginél jobban nyomon lehet követni az egyéneket.

Ez nem tisztán egy felülről lefelé irányított folyamat. Például csak azért, hogy mondjuk facebookozhassunk, hajlandók vagyunk önként odaadni olyan személyes adatainkat, mint a nevünk, nemünk, születési időnk, ujjlenyomatunk, hangszínünk, stb., pedig rég tudhatjuk, hogy visszaélnek ezekkel az adatokkal. Sokan pedig még a DNS-mintájukat is elküldik olyan tengerentúli cégeknek, amikről semmit sem tudnak. Azt egyébként nem is tiltja semmi, hogy az ember a saját döntése alapján akár a legérzékenyebb adatait is megossza másokkal.

A legtöbb embert még az sem foglalkoztatja, hogyan figyeli meg a saját önkormányzata vagy az állam a saját utcájában, pedig a közügyekre a magáncégek működésénél elvileg jobban ráláthat.

A rendszerváltás után megvédték az adatainkat

Ma már nehéz elképzelni, de a rendszerváltás egyik első eredménye volt, hogy betiltották az ún. személyi számot, ami egy egyedi azonosító volt, amit ügyintézéskor mindig elkértek, hogy – biztos, ami biztos – meglegyen. A betiltás mellett azzal érveltek, hogy (részben a rossz történelmi hagyományok miatt) ne állhasson elő olyan helyzet, hogy minden egyes adatkezelésnél, minden adatbázisban ugyanazokkal az adatokkal lehessen mindenkit beazonosítani, mert ezeket nagyon könnyű összekapcsolni.

Sólyom László, az Alkotmánybíróság akkori elnöke, a későbbi államfő kezdeményezésére 1991-ben a testület kimondta a személyi szám alkotmányellenességét. Ráadásul a tiltást előrelátóan nem korlátozták a személyi számra, hanem igyekeztek általánosan fogalmazni: nem használható minden olyan adat, ami profilalkotásra alkalmas, és ami azt szolgálja, hogy a különböző adatbázisokban szereplő adatok összekapcsolhatók legyenek. (A személyi szám egyébként megmaradt, most is ott van a lakcímkártyán.)

Most már külön TAJ-szám és adószám van, és külön kezelik a családi adatokat is, hogy egy emberről ne lehessen egy teljes profilt létrehozni. Ez európai szintű igény, a GDPR-ban is szerepel a profilalkotás tilalma.

Onnantól viszont, hogy van ügyfélkapu, illetve az összes adatbázis elektronikus, sokan azt gondolják, hogy a gyakorlatban ezek könnyen összekapcsolhatók. Pedig vannak technológiák arra, hogy ezek ne legyenek összekapcsolhatók: például az e-személyi műszakilag alkalmas lenne arra, hogy a benne lévő chipkártyát az ügyintézés során belerakod a leolvasóba, és az adataidhoz csak ilyenkor férhetnének hozzá, erre viszont nem igazán használják.

Az e-személyi 3 évvel ezelőtti bevezetésével a kormány egyszerűsítette az ügyintézést (például már gyógyszer is kiváltható vele), de lehetővé is tette a könnyebb összekapcsolhatóságot, 2 éve pedig egy salátatörvénnyel jogilag és technikailag is megágyazott annak, hogy az olyan, különböző megfigyelési rendszerekből származó adatok, mint a térfigyelő kamerák, rendőrségi traffipaxok, a fizetős utak forgalmát figyelő EKR-rendszer, a BKV, a MÁV és a Volán kameráinak adatai mind egyetlen központi szolgáltatóhoz fussanak be. Erről Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke azt írta, aggályos.

A szitakötő mindent látni akar

Az ilyen adatvédelmi intézkedéseket persze a nagy többség a rendszerváltáskor sem követte nyomon, de az elitet még foglalkoztatta, és ez ma is így van. (Például, ha őt ide lehet sorolni, a tavaly még a legnagyobb ellenzéki pártot vezető Vona Gábor a visszavonulása óta folyamatosan a big data diktatúráról vlogol.) De azért nem szoktak tömegtüntetéseket tartani, hogy ne legyen ennyi térfigyelő kamera a közterületeken, pedig a téma rengeteg kérdést felvet a személyes szabadságunkkal kapcsolatban, és egyre inkább meg fogja határozni az életünket.

A 24.hu januárban írt arról, hogy rengeteg állami pénzbe kerül a Belügyminisztérium központi figyelőrendszere, az ún. szitakötőprojekt. Pintér Sándor belügyminiszter Orbán Viktor kormányfő támogatásával olyan hardverek és szoftverek beszerzését célozta meg, amikkel a hatóságok másodpercek alatt kideríthetik egy-egy keresett személyről vagy autóról, hogy éppen benne van-e az országos rendszer valamelyik kamerájának a látóterében, vagy hogy korábban ki hol járt.

Csak a NAIH bírálatából tudható, mekkora költséggel számolnak: a projektben 35 ezer kamera képfolyamait gyűjtenék folyamatosan a Kormányzati Adatközpontban, és a 25 ezer terabájtnyi megfigyelési adat folyamatos kezelése 50 milliárd forint elköltését jelentené. A lap belügyi forrásokra hivatkozva azt írta, csak a megfelelő minőségű kamerák beszerzési költsége megközelítheti a 40 milliárd forintot, és ehhez jön még a Magyarországon eddig nem látott kapacitású adattároló rendszer és a speciális, nagyon drága szoftverek.

A kormánysajtó szerint a projekt ötlete azért született meg, mert a meglévő térfigyelő kamerák nem tudták lekövetni a Teréz körúti robbantás elkövetőjét. Bár az elmúlt évtizedekben rengeteg pénz ment el az önkormányzatoknál térfigyelő hálózatokra, a kamerák nagy része elavult (sokszor értékelhetetlen képeket készítenek), és az önkormányzati rendszerek egymással sem kompatibilisek.

A 24.hu szerint az új rendszer a korábban elterjedt típusoknál sokkal nagyobb felbontású, legalább 16 megapixeles kamerákat használ, mert csak ezzel a képminőséggel működhetnek nagy biztonsággal a rendszám- és az arcfelismerő programok. A rendszerbe a terv szerint a közútfenntartók, az önkormányzatok, a közlekedési vállalatok és a pénzintézetek utakon, állomásokon, köztereken, intézményekben kihelyezett kamerái lennének bekötve.

A projektben először összekapcsolnák a működőképes budapesti rendszereket. A BKK és a főváros rendészeti igazgatósága (FÖRI) kamerahálózata és irányító központja olyan, hogy nagyobb ráfordítás nélkül megfelel a Belügyminisztérium technikai követelményeinek. Ezután előbb a fővárost, majd a megyei jogú városokat, végül az ország többi települését kameráznák be.

Becslések szerint most a tervbe vett 5000 kamera tizede áll rendelkezésre, de ha kész lesz a hálózat, sem autóval, sem gyalog nem lehet majd úgy átmenni a főváros 300-400 nagyobb csomópontján, hogy azt ne vennék fel. A megyei jogú városokban 50, az 5000 lakosnál nagyobb településeken 20, a kisebbeken 10 új kamera lenne. A beüzemelésig nagyjából 2 év lehet hátra. Ha kész lesz a rendszer, a rendőrség és a titkosszolgálatok a hozzávetőleg 35 ezer helyen éjjel-nappal rögzített hatalmas mennyiségű adatból kérhetne le információkat bárkiről.

A szitakötőprojekt komoly adatvédelmi aggályokat vet fel. Ha tényleg összekapcsolják boltok, bankok, szállodák, vendéglátóhelyek és tömegközlekedési eszközök kameráit, az már nem lesz nagyon messze a profilalkotási képességtől, hiszen elárul rólad egy csomó adatot: hova jársz bankba, milyen útvonalon közlekedsz, milyen típusú boltokban vásárolsz, hol dolgozol, hol laksz, stb. Pedig a GDPR lefekteti az adatkezelés alapelveit, és a profilalkotást, illetve a készletező adatgyűjtést is tiltja, ami azt jelenti, hogy nem lehet úgy adatot gyűjteni, hogy jó lesz valamire később. Arra viszont nincs szabályozás, hogy a rendszert arcképelemző szoftverekkel nem láthatják el.

Nem tudjuk, kik, hol és hogyan követnek minket nyomon

Az önkormányzatok/hatóságok alapvetően közterületekre helyezhetnek ki kamerát, de oda is csak úgy, hogy azzal nem láthatnak be egy lakás ablakán. Ezt viszont nehéz ellenőrizni. Az adatvédelmi biztos ugyan megtekintheti, mit vesznek a kamerák, de egy állampolgár nem bizonyosodhat meg erről egykönnyen. Például a füstüveggel takart, úgynevezett dome kameráknál nem lehet tudni, hogy van-e bennük kamera, és hogy az forog-e, vagy egyáltalán merre néz.

Dome kamera a ferencvárosi Lónyay utcai Fidesz-irodával szemben.Fotó: Google Street View

Ha valaki azt gyanítja, hogy a kamera belát a lakásába, kérdéses, hogy ezt hogyan tudja bizonyítani. Esetleg megteheti, hogy bemegy az önkormányzathoz, és kikéri az összes adatot, amit róla kezelnek, és akkor elvileg ki kellene adni az ilyen felvételeket is. Érdekes kérdés, hogy mi történne, ha valaki az ablakban integetne, majd kérné, hogy abban az adott időpontban adják ki az egyik kamera felvételét, mert látható rajta.

A saját háza/lakása elé bárki kitehet kamerát, de csak úgy, hogy az ingatlanához tartozó járdaszakaszt veszi. Azért nem lehet kihelyezni térfigyelő kamerát, hogy valaki megfigyelje, kik és milyen célból mászkálnak az utcán, de ha mondjuk betörnek hozzá, előveheti a felvételt bizonyítékért. Az adatkezelő ilyen esetben a kamera tulajdonosa, tehát gyakorlatilag nem ellenőrizhető, hogy az illető tényleg nem arra használja-e a kamerát, hogy az utcán közlekedőket kukkolja. Hasonló a helyzet a dash cam-mel is, azaz a kocsi műszerfalára tett kamerával, amit sokan biztosítási okokból tesznek oda: nem biztos, hogy jogszerű az, ha valaki a mindennapi reggeli útvonalán megy, és mindig felveszi ugyanazt a szomszédját.

A köztéri kamerák beszerelését a bűnmegelőzéssel szokták indokolni – illetve olykor terrorelhárítással is, de ez más téma, terrorcselekményeket a kamerák nem nagyon szoktak megakadályozni –, és tényleg van visszatartó ereje: ahova kamerát tesznek, ott egy idő után visszaszorulnak a kisebb súlyú bűncselekmények (biciklilopás, zsebtolvajlás, verekedés). De arról is gyakran hallani, hogy szabálysértésnél, például utcán sörözésnél vagy tilosban parkolásnál, rendszeresen perceken belül pont arra járnak a közteresek. Ez sokszor nem véletlen, vélhetően a kamera élő felvétele alapján érkeznek, de ez is bizonyíthatatlan.

Márciusban az Átlátszó térképen helyezte el a budapesti térfigyelő kamerákat. Azt írták, a közcélt, közérdeket szolgáló kamerák száma országszerte 25-30 ezer, a bankok, pénzintézetek kameráinak száma pedig 10 ezer lehet. Ezt nehéz megbecsülni, mert a nyilvánosan elérhető és az önkormányzatoktól kikért adatok szerint a rendőrség, a Fővárosi Közterület-felügyelet és az önkormányzatok közterület-felügyeletei által üzemeltetett kamerák száma közel 2500, de nem minden önkormányzat válaszolt a közérdekű adatigénylésre.

Még azt sem lehet tudni, hogy hol, hány köztéri kamera van Budapesten, és azokat kik üzemeltetik. Nem tudjuk, ki és hogyan nézegeti a felvételeket, és hogy egyáltalán még ember teszi-e.

Az európai minimumot sem teljesítjük a megfigyelésnél

Aki szokott látni a rendőrség oldalán térfigyelőkamera-felvételeket, sokszor azt tapasztalhatja, hogy azok a rossz minőség miatt szinte használhatatlanok. Pedig a térfigyelő kamera lényege, hogy amit felvesz, az legyen beazonosítható. Adatvédelmi szempontból az a kérdés, hogy a kamera mit lát, miért látja, ki láthatja, mire használják, meddig őrzik, stb. Egyre nagyobb kérdés az is, hogy használnak-e mesterséges intelligenciát, amik elemzik az adatokat valahogy, esetleg felismernek arcokat és összekötnek különböző embereket. A Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezet érdeklődött is a NAIH-nál, hogy használnak-e ilyen technológiát bárhol az országban, de az adatvédelmi hatóság azt mondta, erről nekik nem kell tudniuk, de ha érkezne ilyen bejelentés, megvizsgálják a kérdést, úgyhogy a TASZ tett is bejelentést.

Azt, hogy a titkosszolgálatok milyen könnyen látnak majd rá a felvételekre, még nem tudni, hiszen a rendszer nincs kész, de most is minden további nélkül megfigyelhetnek bárkit, ha úgy érzik. Ha egy állampolgárral szemben befejeznek egy megfigyelést, akkor annak legalább a tényét közölni kellene, de arra hivatkozva nem szokták elárulni, hogy ezek alapján a módszertant ki lehetne találni. Ez legfeljebb akkor lenne komoly érv, ha egyszerre kérnék ki több millióan ezt az információt, mert akkor legalább a megfigyeltek mennyisége alapján lehetne saccolni. De ha esetleg azt válaszolják, hogy nem, és az embernek nincs bizonyítéka, ennek a valóságát sem lehet ellenőrizni.

2010 óta abba az irányba módosult a szabályozás, hogy a korábbinál sokkal kevesebb esetben van szükség előzetes bírói engedélyre a titkosszolgálati megfigyelések végzéséhez. A bíró egy külső fék, hiszen egy másik hatalmi ág, ami jogszerűségi szempontokat mérlegel. Ezzel szemben legtöbbször a titkosszolgálatért felelős miniszter adja meg az engedélyt, tehát gyakorlatilag a megfigyelők saját főnöke.

A megfigyelések szabályainak – kétharmados törvénymódosításokkal történt – felpuhítása Európában kirívó. A Parlament nemzetbiztonsági bizottsága lenne az egyik fontos kontroll, aminek garanciaként ellenzéki az elnöke, de látható, hogy ez mennyit ér, főleg, amikor a Fidesz politikai kommunikációs céllal rendszeresen, hónapokig ellehetetleníti a bizottság munkáját.

Zárt ülést jelző felirat az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése előtt, amelyen meghallgatták Lázár János akkori Miniszterelnökséget vezető minisztert a Képviselői Irodaházban 2016. június 6-án.Fotó: Soós Lajos/MTI

Nemzetközileg általános elvárás, hogy ha befejezik a megfigyelést, akkor erről tájékoztassanak. Magyarországon ez nincs így, sőt a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság 2016-ban a Szabó and Vissy v. Hungary ügyben kimondta: a miniszteri engedély alapján végzett titkos megfigyelés magyarországi szabályozása az emberi jogi minimumokat rögzítő európai egyezménnyel ellentétes, mert nem biztosítja független szerv (bíróság) minden egyedi ügyben érvényesülő kontrollját. A megfigyelés – még ha meg is felel a hatályos magyar törvényeknek – nem lehet jogszerű, mivel a magánélethez való jog sérelmét okozza. Ezt törvénymódosítással orvosolni lehetne, de azóta sem tették meg. (Valószínűleg azért, mert ritkán van ilyen per, inkább vállalják, hogy pár évente kifizetnek egy kisebb összeget kártérítésként.)

2018. július 1. óta pedig már megalapozott gyanú nélkül is folytatható ún. előzetes eljárás, vagyis megfigyelés, amiről már nem is kell tájékoztatást adniuk, tehát a hatóságok gyakorlatilag bárkit megfigyelhetnek, ami a rendőrállamok sajátja.

A rendőrség egyébként a közelmúltban jogellenesen végezhetett adatgyűjtést, amikor tavaly decemberben a túlóratörvény és a különbíróságok ellen megtartott budapesti tömegtüntetéseken, miután kisebb csoportokra bontották a Kossuth téren tüntető tömeget, az embereket csak akkor engedték elmenni a körútról, ha kamerába mondták a nevüket. A rendőrök ezt a tüntetők későbbi azonosításáért tették, de az eljárás biztosan nem volt jogszerű, a rendőrségi törvényben ugyanis nincs leírva, hogy tehetnek ilyesmit.

A rendőrök a nyaralásodat is megfigyelhetik

Július 1-től indul a Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség alatt működő Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK), az ország összes szállodájában megforduló turisták statisztikai adatait kezelő új, digitális adatszolgáltatási rendszer. A bevezetését egyrészt azzal indokolták, hogy jobb statisztikákat akarnak készíteni a belföldi turizmusról, másrészt viszont az NTAK a rendőrségnek közvetlen hozzáférést biztosít. A rendőrök korábban is megtudhatták, hogy valaki megszállt-e egy helyen, de eddig meg kellett keresniük a helyet, és meg kellett kérdezniük, ki járt ott. Mostantól viszont szólniuk sem kell, ha megnézik, és a szálloda tulajdonosa sem látja, hogy a rendőrség belépett, és körbenézett.

Kínában, ahol nincsenek az európai országokéhoz hasonló alkotmányos garanciák, a fejlett technológiával folyó totális megfigyelés már egészen ijesztő méreteket ölt. Van viszont egy lehetséges ellenpélda is: elképzelhető, hogy a németeket jobban érdekli a privacy, legalábbis ők sokkal jobban ragaszkodnak a készpénzhez, egyes német közgazdászok még kampányt is indítottak a megmentésére, mondván: a tisztán kártyás fizetéssel könnyebb profilt alkotni az emberekről; persze az is lehet, hogy csak történelmi hagyomány, és az emberek a hiperinflációtól meg az adósságtól való félelmükben szeretik, ha mindig van náluk nagyobb mennyiségű készpénz.

A cikk elkészítésében sokat segített Asbóth Márton, a TASZ magánszféraprojekt-vezetője. (Címlapkép: Kiss Bence)