Veszélybe került Putyin kétharmada, úgyhogy babrálnának egy kicsit a választási törvénnyel

Vlagyimir Putyinnak 2024-ben lejár az elnöki mandátuma. Előfordult már vele ilyesmi, legutóbb 2008-ban, amikor úgy játszotta ki a szabályokat, hogy egy ciklus erejéig hűséges beosztottjának, Dmitrij Medvegyevnek adta át az elnöki posztot, majd vette vissza 2012-ben a melegen tartott székét, hogy immár az új szabályok szerint két hatéves elnöki ciklust tölthessen ki.

De nem volt elég előrelátó, mert a hatályos törvények szerint második ciklusa után vissza kéne vonuljon. Persze ez nincs kőbe vésve, az alkotmányon lehet változtatni. De ahhoz még Oroszországban is kétharmados törvényhozási többségre van szükség. Ez jelenleg adott, de az elmúlt öt évben a Krím megszállása miatt elrendelt szankciók megtették hatásukat: a folyamatosan romló életszínvonal és az elértéktelenedő keresetek miatt mogorvább lakosság már nem rajong olyan egyöntetűen Putyinért és pártjáért.

Így most a Bloomberg értesülései szerint a Kremlben a választási törvény átírását fontolgatják, hogy a másfél év múlva esedékes választásokon is garantált legyen Putyin kétharmada, így igényei szerint alakíthassák az alkotmányt, hadd maradhasson még elnök, ha úgy akarja.

A lap két forrásból úgy értesült, hogy a Kreml a jelenlegi ötven százalékról 25 százalékra csökkentené a pártlistás mandátumok arányát, a képviselők háromnegyedét egyéni körzetekben választanák. Ez - mint azt Magyarországon három egymást követő választáson is megtapasztalhattuk - a legerősebb pártnak kedvez, amely így aránytalanul sok képviselői helyet szerezhet - különösen úgy, hogy az egyéni jelöltek akár függetlenként is indulhatnak, ha netán tovább csökkenne az elnöki párt népszerűsége.

Az Egységes Oroszország még a jelen rendszerben is 54 százalékos szavazataránnyal szerezte meg a képviselői helyek háromnegyedét, mert egyéni körzetekben ez a támogatottság bőven elég volt a győzelemhez.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.