Ami a lehallgatási botránynál is nyomasztóbb

reggel 4
2021 július 23., 05:44

Mi mással indulhatna ma reggeli hírlevelünk, mint a

le/hallgatással!

„Ma Magyarországon azt figyel meg a kormány, akit csak akar, és csak saját magának tartozik elszámolással arról, hogy ezt miért, milyen alapon teszi” - vonja le a tanulságot Király András tömör, mégis nehezen emészthető cikke. Amivel védekeznek, botrányabb a botránynál. (Előtte ugyancsak András közvetítette élőben a kormányinfót - és ez nagyjából a legjobb dolog, ami a világ legszomorúbb one-man show-jával történhet. Ezúttal mondjuk pont felharsant a nevetés Gulyás Gergely egyik válasza után.)

Oké, a kormány azt csinál az adatainkkal, amit akar. Kihez fordulhatunk még? Mehetünk a kémszoftvert gyártó NSO-hoz reklamálni. Csakhogy az, mit tesz Isten, szintén önmagát ellenőrzi, a belső vizsgálatok is csak akkor indulnak el, ha az Amnesty Internationalhez hasonló szervezetek szorgalmazzák őket. Az áldozatot, aki ellen a kémszoftvert illegálisan bevetették, ilyenkor sem hallgatják meg, a beterjesztett technikai bizonyítékokat a cég gyakran vitatja, viszont ő maga nem ad ki információkat üzleti vagy államtitokra hivatkozva - írja a Qubit, és figyelmeztet: míg a hagyományos fegyverek kereskedelmét többféle nemzetközi törvény korlátozza, a kiberfegyvereknél nem létezik hasonló egyezmény.

Miközben a kormány nem győzi hangsúlyozni, hogy nincs ügy, tegnapi hírek szerint

REZSI-21

Egy XIII. kerületi nyugdíjas mutatja a borítékban érkezett, postástól átvett rezsi-utalványt 2019. szeptember 1-jén
photo_camera Egy XIII. kerületi nyugdíjas mutatja a borítékban érkezett, postástól átvett rezsi-utalványt 2019. szeptember 1-jén Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

A magyar kormány a rezsicsökkentést félti az Európai Bizottság múlt héten bejelentett, Fit for 55 nevű klímapolitikai csomagjától. Ennek célja amúgy az, hogy 2030-ra az 1990-es szinthez képest ne csak 40, de 55 százalékkal csökkenjen az Európai Unió károsanyag-kibocsátása. Csurgó Dénes cikke szerint valóban drágább lenne a lakossági energia és az üzemanyag, a kormánynak viszont sok lehetőséget és pénzt is nyújt az EU ahhoz, hogy ezt a hatást tompítsa.

COVID-21

photo_camera Oltásellenes görög tüntető Fotó: GEORGE VITSARAS / SOOC/SOOC via AFP

Kína nem fogadja el a WHO tervét a vírus eredetvizsgálatának második szakaszáról, vagyis elutasítja az elméletet, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el.

A világszervezet csütörtökön publikált jelentése szerint a járvány nagy valószínűséggel világszerte tartós hatással lehet az emberek mentális egészségére.

Miközben Európában már szinte mindenhol emelkedik az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, Kubában és Mexikóban pedig új rekordok születtek, Athénban könnygázzal és vízágyúval kellett oszlatni az oltásellenes tüntetőket.

A magyar oltási rendszeren még bőven van mit csiszolni, ahogy azt egyik olvasónk folytatásos, tragikomikus története mutatja.

TOKIÓ-20

A tokiói olimpia egy húszmilliárd dolláros szívás, ami még rosszabb is lehet. A költségvetés sokszorosa az eredetinek, egyre több a fertőzött az olimpiai faluban, a járvány újabb hulláma pedig további kiadásokkal járhat - írtuk tegnap esti összefoglalónkban.

Hamarosan bizonyára érkeznek ennél izgalmasabb és felemelőbb hírek is, de egyelőre itt tartunk:

TERMÉSZET

  • Magányos medve nézegette a búzakalászokat Isaszegen
  • Egyre több az őstulok a Hortobágyon
  • Az erdei terepjárózást reklámozza a kormány
  • Kínai eső
  • Amerikai tűz

Holnap jó kis hétvégi olvasnivalókkal jövök, addig pedig örülök magamnak, mert ebben az egész hírlevélben sikerült elkerülnöm azt a szót, hogy népszavazás.