„Megtámadhattok minket, de ellenállunk”: üzent a homofóboknak a férfi, akit tarkón dobtak egy doboz sörrel egy szivárványos zászló miatt

július 28., szerda 7:25

Kapott már megjegyzéseket az utcán, előfordult, hogy a biztonsági őr próbálta elzavarni, mert megölelte a barátját az étterem bejárata előtt, de arra még nem volt példa, hogy sörös dobozzal vágják tarkón azért, mert éppen a Pride-ra tart.

Daniel Echevarrías volt a szombati homofób támadás áldozata, amiről egy szemtanú beszámolója alapján írtunk. A cikk megjelenése után keresett meg minket, és elmondta a történetet a saját szemszögéből: három barátja társaságában, szivárványos zászlóval felszerelkezve sétált a Wesselényi utcában a Madách tér felé, amikor észrevette, hogy szemben közeledik egy óbégató, ránézésre 55 év körüli, napszemüveget viselő férfi.

Mivel magyarul kiabált, nem értették pontosan, mit mond, de világos volt, hogy velük van problémája. Igyekeztek tudomást sem venni róla, de miután elhaladtak egymás mellett, a férfi megfordult, és hátulról hozzávágta Danielhez a kezében levő, bontott doboz sört. „Mozdulni sem tudtam, teljesen lebénultam, sosem tapasztaltam ilyet.”

Azt mondta, abban a pillanatban nem is tudott arra gondolni, hogy rendőrt keressen, egyszerűen el akarta hagyni a helyszínt. Míg látta, ahogy a támadó távolodik, és tovább szitkozódik, csak annyit kiáltott vissza, hogy fuck off.

Daniel Echevarrías

Daniel Spanyolországból, Valenciából érkezett Budapestre, majdnem négy éve. Erasmusos egyetemistaként kezdte, de mivel tetszett neki az ország és a város, úgy döntött, tovább marad. Keresett egy gyakornoki programot a következő évre, aztán sikerült elhelyezkednie, és már a második munkahelyén dolgozik.

Szereti az embereket és az itteni hangulatot, de nagyon nem szereti, hogy a kormány pedofiloknak állítja be az LMBTQ-közösség tagjait. Azt mondta, az új törvény borzasztó hatással lesz a meleg gyerekekre, mert nem fogják megkapni azt a támogatást, amire szükségük lenne, miközben a homofóbok is bátorítva érzik magukat, hogy kimutassák a gyűlöletüket. Emiatt úgy érzi, az ő mindennapjai is egyre nehezebbek lesznek Magyarországon.

Ez volt a második alkalom, hogy részt vett a budapesti Pride-on, de két éve csak maroknyi homofób tiltakozót látott, nem hallott a mostanihoz hasonló támadásokról. Odahaza, Valenciában is járt már a felvonuláson, ott még ellentüntetők sem voltak. „Fontosnak érzem, hogy kimenjek, mert harcolni kell a jogainkért nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon.”

Az utóbbi hetekben megfordult a fejében, hogy elhagyja az országot, de közben azt gondolja: „ha nem állunk ellen, akkor ők fognak győzni”.

Hétfőn egy dühös Facebook-posztban azt írta: „Egy dolog világos, remélem azok számára is, akik ezt olvassák: nem megyek vissza sehová. A végsőkig fogok harcolni mindannyiunkért, hogy univerzális, egyenlő jogokat kapjunk, és ha nem akarják, hogy queerek legyünk, akkor queerebbek leszünk mint valaha. Megtámadhattok minket, de ellenállunk, míg mindnyájan eltűntök a Föld színéről.”

A rendőrség eljárást indított

A támadást végignézte egy biciklis futár - sőt, bőven fröccsent is rá a sörből -, aki azonnal értesített egy rendőrt a közelben, de nem kapott tőle segítséget. „Azt válaszolta, nem hagyhatja el a pozícióját, de ha szeretném, akkor szól valaki másnak. Megkérdezte, akarok-e most ezzel foglalkozni” - mondta a futár.

Meglepte a reakció, mivel tele volt a környék rendőrökkel, azt hitte, azonnal tudnak intézkedni. Mivel amúgy is éppen dolgozott, inkább nemet mondott a bonyodalmasnak tűnő feljelentésre.

Amikor kérdésekkel fordultunk a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, hivatalból eljárást indítottak garázdaság miatt.