Ha valamire, a kormányzat a látszatok fenntartására még figyel, értettek egyet a Momentum „Van-e kiút az oktatás válságából?” címmel tartott tanévnyitó kerekaszta-lbeszégetésén, melyre ugyan a kormány képviselőjét, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárt is meghívták, de ő nem ment el. Rajta kívül minden érintett oldal képviselte magát. Közülük elsőként a Szülői Hang mozgalom nevében Miklós György fogalmazott úgy, hogy összeomlásról még nem lehet beszélni.

Az összeomlás ugyanis túl látványos jelenség, a kormányzat pedig arra figyel, hogy az oktatásnak legalább a díszletei megmaradjanak. Szerinte sok szülőnek ez elég is, mert annyit látnak, hogy az iskolaépület áll, a gyerek bemegy, délután pedig kijön. „Ami zajlik, az szerintem nem egy összeomlás, hanem egy folyamatos pusztulás.”

Lassú lerohadás ez inkább

A szülők elsősorban arra figyelnek, hogy van-e, aki a gyerekükre vigyáz, értett egyet vele Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet országos választmányának tagja. Aztán iskolaváltás előtt hirtelen elkezdi érdekelni őket az oktatás minősége is.

„Ilyenkor hirtelen nagyon sokan ráeszmélnek arra, hogy hoppá, azért az óriási probléma ám, hogy két éve nem látott a gyerek fizikatanárt", vagy hogy az angolt se szakos tanár tartja már évek óta, mondta Nagy. Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa annyit tudott hozzátenni, hogy a kormánykritikus közbeszédben ugyanolyan toposszá vált az oktatás összeomlása, mint az, hogy diktatúra van. Szerinte nincs olyan pont, ahol ezt ki lehetne jelenteni, hanem „szépen lassan megyünk egy irányba, ami sokak szerint negatív„. Tóth szerint amúgy

a szociálisan hátrányos helyzetű rétegek számára viszont már nem tud kompenzálni, esélyt teremteni a rendszer.

Ha „a közoktatás szarban van", egy jómódú család kiveszi a gyerekét a rendszerből, magántanárt fogad mellé, vagy akár külföldre küldi tanulni. A közoktatás szerinte nem képes eljuttatni egy bizonyos tudásszintre, fejleszteni az elhelyezkedésükhöz szükségek kompetenciájukat azoknak, akiknek nincs meg ez az anyagi, társadalmi és kulturális tőkéjük.

Radó Péter oktatáskutató is arról beszélt, hogy a közoktatás a gyermekmegőrző funkcióját még sokáig betöltheti, és még „valami tanításnak látszó tevékenységet„ is folytathat, de bizonyos értelemben már összeomlott a rendszer. Persze „a lepusztulásnak is vannak stádiumai”, és Magyarország, bár a fejlett országok átlagától erőteljesen leszakadt, ahogy a közép-európai teljesítményszinttől is, de „még nem tartunk ott ahol Koszovó, és végképp nem tartunk ott, ahol Pápua Új-Guinea„. „Szóval van még hova pusztulni, ilyen értelemben persze nincs összeomlás.”

Rendszerhiba

Diákszemszögből a legnagyobb probléma a változatlanság. Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom képviselője szerint hiába gyűlnek évek óta a problémák, a hatalom nem reagál ezekre. Gondot jelent az is, hogy jelenleg szerinte senki sem felel az oktatás innovációjáért, Pintér Sándor belügyminiszter – akinek minisztériumához az oktatási tárca került – számára csak az a fontos, hogy rendet és fegyelmet tartson az intézményekben.

A tanárok motiválatlansága Schermann szerint a diákokra is kihat, mivel gyakran több időt töltenek velük, mint a saját szüleikkel.

„Ha azt látjuk, hogy ezek az emberek kiégtek, monoton munkát végeznek és robotolnak, és nem tudnak magukért kiállni, akkor sokszor hajlamosak vagyunk mi is beletörődni, hogy nincs ennél jobb élet.”

A reményvesztettség Nagy Erzsébet számára is a legnagyobb gond. Sokan kilátástalannak érzik a helyzetüket, miután azt látják, hogy a kormány szinte csak azért se akar foglalkozni az ügyükkel. Miklós György a szülők oldaláról a pedagógushiányt, valamint a tehetséggondozás és a felzárkóztatás hiányát említette legnagyobb problémaként, illetve azt, hogy a szülők és a pedagógusok közt kevés a kommunikáció, nem igazán látják egymás problémáit.

„Ez a rendszer egy súlyos aberráció” – mondta Radó Péter, aki szerint a magyar oktatási rendszer nem a problémák megoldására, hanem a politikai napirend folyamatos szolgálatára van berendezkedve. Vagyis szerinte nem arról van szó, hogy nem akarják megoldani a problémákat, vagy nem tudják, mert dilettánsok - bár „valószínűleg nem akarják”, és „valószínűleg dilettánsok”, hanem arról, hogy a politika a látszatcselekvést díjazza. A rendszer centralizált és bürokratizált, se a szakmai, se a szervezeti autonómia nem érvényesül, pedig enélkül a problémákat, például a pedagógushiányt akkor se lehetne megoldani, ha akarnák. De szerinte nem is akarják, mert most a feszültség fenntartása a politikai elvárás. Kisebb a politikai kockázata annak, ha az emberek a pedagógusok „nyomorult helyzetével” foglalkoznak, és nem azzal, hogy „tízszeresére nő majd a gázszámla”.

Cselekvési tervek

Miklós György és Nagy Erzsébet egyetértettek abban, hogy a szülők minél aktívabb bevonása kulcskérdés. „Én azt gondolom, hogy azért nem haladnak előre ezek a dolgok, mert a kormányzat elsősorban a szülőket szondázza meg a közvélemény-kutatásaiban, és a szülőknek nem eléggé fontos ez az ügy” – mondta Miklós.

Radó Péter szerint önmagában az oktatás ügye miatt nem fognak tömegesen utcára vonulni az emberek.

„Szülők, pedagógusok és diákok még nem váltottak politikai rendszert tudomásom szerint.”

Érti ugyan, hogy szülőként, pedagógusként miért nem hagyhatják abba az érdekvédelmi munkát a szervezetek, és ha pedagógus lenne, ő is sztrájkolna, „de ugyanakkor a dologra igazi megoldás nincsen”, mert az oktatásügy kezelése a kormány nagyobb politikai játszmáinak a része csupán, mondta Radó.

Azt mondta, érdekes kérdésnek tartja, hogy az oktatásügyi problémák integrálhatóak-e egy olyan politikai stratégiába, ami arról szól, hogy hogyan lehet repedéseket ütni a jelenlegi rendszeren. Erről viszont nem neki kell beszélnie, hanem a mellette ülő politikusnak.

Tóth az est egy korábbi pontján azt fejtegette, hogy a kormány azért nem érdekelt a jó oktatásban, mert "a pedagógustársadalom nem képzi a szavazóbázisuk részét". Radó felkérdezésére arról kezdett beszélni, hogy most a kormánypárt is veszélyben van, mert a gazdasági problémák az ő szavazótáborukat is súlyosan érintik. Ezért most azoknak kell alternatívát mutatnia az ellenzéknek, akik kiábrándulnak a jelenlegi kormány válságkezelési módszereiből. „Fel kell kötni a gatyát, hogy ennek a kihívásnak eleget tudjunk tenni” – mondta.