Jó reggelt, ez itt a Reggel 4, jövünk a hétvége remek anyagaival és néhány friss fejleménnyel.
4 fontos cikk:
Még tart a szavazatok összeszámlálása, de a részleges adatok megerősítik az exit pollok és a korábbi közvélemény-kutatások eredményeit: 44 százalék körüli eredményt ért el a jobbos-szélsőjobbos pártszövetség az olasz választásokon. Az első női miniszterelnöknek készülő Giorgia Meloni pártja az este nagy nyertese (26%), míg Salvini bőven a várakozások alatt szerepelt (9%). De Berlusconi 9 százalékával így is magabiztos többségük lesz.
Hogy mit lehet tőlük várni, és milyen lesz a kapcsolatuk a magyar és az orosz kormánnyal, arról Boros Juli írt részletesen a hétvégén: Olaszországot egy olyan jövőtől féltik, ami Magyarországon a jelen.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A szélsőjobbos szövetség a szavazatok 42,2 százalékát kaphatta, de a hivatalos eredményre még várni kell.
Bár a kormány menet közben tagadta, tudatos térfoglalással épült ki a rendszer Magyarországon, aminek egyik alapeleme a tömegmanipuláció. Most egy válságban kell elérniük azt, hogy az emberek máshogy érzékeljék a valóságot.
Puskint eltüntetik az őrhelyéről az egykori birodalom peremén, a Háborús Erőfeszítésnek hála kézi váltós dízelek gurulnak Ungvárról a frontra, Andrij Ljubka telefonja pittyeg, Vaszil Babics főhadnagy életét veszti a harcokban, a hátország üzen a harcosoknak. Úton a háborús Ukrajna mélyébe és vissza.
„A mai politikai viszonyok szerint erővel átnyomnak mindent rajtunk” – mondja az egyik helyi aktivista, de ígéri, hogy kiláncolja majd magát, ha építkezni kezdenének.
Giorgia Meloni lehet az első női miniszterelnök a háború utáni legszélsőségesebb kormány élén.
Vasárnap előrehozott választásokat tartanak Olaszországban, amit minden valószínűség szerint a jobbközép szövetség fog megnyerni. És ha így lesz, azt bizonyára egész Európa megérzi.
Mások meneküléssel tüntetnek, ezrek álnak sorba, hogy elhagyják Oroszországot. Putyin a külföldiek besorozását is megkönnyítette
Csak Endirej faluból 110 férfit hívtak be, megpróbálták megakadályozni, hogy el is vigyék őket.
„Feláldozza magát másokért” az, aki „hűséges marad, és végrehajtja, ami a kötelessége” – fejtette ki az orosz főpap.
Vlagyimir Putyin megduplázta a kiszabható börtönbüntetés hosszát.
A Novaja Gazeta szerint az adatok hitelessége megkérdőjelezhető, mivel az FSZB korábban „nem dolgozott ilyen gyorsan.” Az lehet a cél, hogy meggyőzzék Putyint a határok lezárásáról a hadköteles korú férfiak előtt.
Komoly pofont kaphat viszont az orosz vegyipar, a gépgyártás és a fémipar.
Josep Borrell szerint nem biztos, hogy Putyin blöffölt.
A legújabb részben végigbeszéljük a közétkeztetés rendszerét és gyökereit, a hazai szomorú állapotokat, és a mostani áremelkedés okait.
Permanens erekció Szamarkandutt: Erdogan nagyobba' van, mint bárki a világon. A magyar kormánymédia oroszpártibb az oroszoknál. Ha én az Antall József Tudásközpontba bementem volna...
Ezúttal Miskolcon és Újpesten kísérli meg az ellenzék a számára lassan lehetetlent: legyőzni a Fideszt. A tavasz óta tartó időközi választási dömpingben egészen döbbenetes a Fidesz előnye, Budapesten 9:2-re vezet.
Újpestet be bírta húzniaz ellenzék jelöltje, Miskolcon esélye sem volt.
A melegek között is vannak, akik inkább nemmel szavaznak, mert nem akarják legitimálni a súlyos gazdasági válságba süllyedt ország egypárti, diktatórikus vezetését. Szerintük a népszavazás csak a figyelem belső bajokról való eltereléséről, az ország nyugat általi elfogadottságának óhajáról szól.
Egy harminc évvel ezelőtti tüntetés után döntött úgy a Fidesz akkori frakcióvezetője, hogy szakít az utódpárti MSZP-t tisztára mosó Demokratikus Chartával, az MSZP és SZDSZ jövőbeni koalíciójának trójai falovával.
Az elszálló rezsi, a növekvő albérletárak rengeteg ember lakhatását sodorják veszélybe, de azok is meg fogják érezni ezt, akik egyébként ki tudják gazdálkodni a magas számlákat -–mondják interjúnkban a lakhatási válság felszámolásáért küzdő A Város Mindenkié csoport aktivistái, Magyary Anna és Horváth Henriett.
A svájci legenda Rafael Nadal oldalán fejezte be profi pályafutását a londoni Laver Cup közönsége előtt.
Fél percet javított saját, 2018-as idején.
Ilyen még nem volt, mióta „kalapoznak” a sorsolások előtt.