Ezek voltak a kedvenc könyveink 2023-ban

podcast

Közeleg az év vége, és ilyenkor mindig eljön az éves visszatekintések ideje is. A Nem rossz könyvek podcast ötödik részében így kedvenc idén megjelent könyveinket vettük sorra. Nem titkoltan azzal a szándékkal is, hogy akár az ajándékvásárlásokhoz is ötleteket adjunk, ezért csak itthon megjelent könyveket válogattunk be.

Az epizódban említett könyvek:

A 444 első 10 évét elmesélő Jeti Választ a webshopban lehet megvenni. A tartalmát már korábban összefoglaltuk, az újság megszületéséig eltelt időről szóló részt pedig külön ki is tettük.

A saját kedvenceink mellett persze nagyon kíváncsiak vagyunk arra is, hogy nektek mi tetszett idén a legjobban, ha gondoljátok, írjátok meg a facebookos csoportunkban, és a következő, két hét múlva érkező részben válogatunk a beérkezett tippek közül. Addig is, további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.

A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is, az eddigi részek:

Kapcsolódó cikkek

Tompa Andrea: A titok természete olyan, hogy egyfolytában felszínre akar törni

Tompa Andrea a 444-nek adta az első interjút a Sokszor nem halunk meg című új könyvéről. Szerinte a családi titkok mindig történelmi titkok is egyben. Hogy mi hallgatódik el egy családban, annak mindig valamiféle történelmi kontextusa van, azok mindig történelmileg kódolt tabuk.

Kiss Imola
irodalom

Nem lehet több kérdés: itt a Jeti Válasz, a könyv a 444 első tíz évéről

Megjelent az eddigi legnagyobb kiadványunk, amiben a magyar jeti felidézi az életét: 444 rommá illusztrált oldalon mutatjuk be saját magunkat és az ország, sőt a világ elmúlt 10 évét.

444.hu
444
Podcast

A legjobb könyvek, amiket (eddig) olvastunk: indul a 444 irodalmi podcastja

Horváth Bence és Ott Anna mostantól rendszeresen ajánlanak olvasnivalót a Nem rossz könyvek podcastban. Az első részben arról beszélnek, hogy életük különböző korszakaiban mik voltak a meghatározó könyvek számunkra.

Ott Anna, Horváth Bence
podcast
Podcast

Mit olvasol, amikor gyereked születik? – anyaság az irodalomban

És mit írsz? Hogyan lesz irodalom a hajnali pelenkacserékből? Ezekről beszélgetünk a Nem rossz könyvek podcast legújabb részében. Vendégünk Kállay Eszter költő, aki az anyasághoz fűződő személyes érzéseket, társadalmi elvárásokat és az ezek közötti feszültséget járta körül verseiben.

Ott Anna, Horváth Bence
podcast
Podcast

Mit tud kezdeni az irodalom a magyar politikával?

Miért nincs több regény a NER-valóságról? Feladata egyáltalán az irodalomnak, hogy szóljon róla? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Nem rossz könyvek podcast új részében, ahol csatlakozott hozzánk Aradi Péter és Dévényi István is.

Ott Anna, Horváth Bence
podcast

Mi történt az Univerzum kezdetétől a 444 születéséig?

Az ősrobbanástól 2012 végéig mi mindennek kellett felsírnia, hogy Uj Péteréknek sikerüljön (majdnem) biztosan elindítaniuk a 444-et? Részlet a 444 első tíz évéről szóló könyvünkből, a Jeti Válaszból.

444.hu
könyv
Podcast

Miért szeretjük annyira a skandináv irodalmat?

Az egyszerűség, az őszinteség, a természet vagy a magány lehet a titok nyitja? Patat Bence műfordító társaságában eredtünk a rejtély nyomába, nagyobb kitérőt téve Jón Kalman Stefánsson és Tove Ditlevsen mostanában megjelent regényei felé.

Ott Anna, Horváth Bence
podcast
Legfrissebb podcastjaink

Umami #10: Az olívaolaj sztártermék lett, de a termesztés egyre kiszámíthatatlanabb

Harminc év alatt 161-szeresére nőtt a magyar olívapiac, közben egyre többeket érdekel, pontosan honnan jön és hogyan készül az olívaolaj. Laki Julival, a görögországi Honest Oil társalapítójával beszélgettünk arról, mitől jó az extra szűz olívaolaj, hogyan lesz a leszedett bogyóból még aznap olaj, és mit jelent a termelőknek az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás.

Umami
podcast

Borízű hang #293 [hosszú]: Külföldi Viktor és a Buster Keaton-halászlé

Ügynökügyi ügyifogyi. Lázárnak számlázni. Mándoki Leányfalun. Kelemen Hunor regényes gyermekkora – saját bevallása szerint. Winkler George Michaelről álmodik. Uj Péter ügyintéz. Bede Márton életvezetési tanácsokat ad az ügyintézéshez.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Dohánygyár #15: Vége az Otthon Start Programnak, indul a Wekerle+. És akkor most mi lesz?

Ki jár jobban, ki rosszabbul? Milyen szigorításokkal számoljunk? Milyen hatással lesz mindez a lakáspiacra? És az építőiparra? És még megannyi kínzó kérdés.

Diószegi-Horváth Nóra, Haász János, Botos Tamás
podcast

Dohánygyár #14: Eleve hendikeppel indul a jövő évi költségvetés, és még azt se tudjuk, mi fog történni

Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?

Diószegi-Horváth Nóra, Haász János, Botos Tamás
podcast

Borízű hang #292: Kilencmilliárd Kisvárda határában, Harapófogó Dániel elnézést kér Kínától [rövid verzió]

Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.

Bede Márton, Winkler Róbert, Uj Péter
podcast