Egy forradalom megbuktathatja a személyes despotizmust, a kapzsi, uralomvágyó elnyomást, de soha nem eredményezi a gondolkodásmód igazi reformját; hanem egyszerűen a régiek helyett új előítéletek pórázára fűzi a gondolattalan tömeget.

(Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás?)

Lépésről lépésre és Árad a Tisza. A két jelmondatot érzésre váltogatva kommenteli be Magyar Péter (és népes követőtábora) bármely Facebook-poszt alá. A kettő közt feszülő ellentét viszont érzékletesen mutat rá a Magyar Péter-jelenség anomáliáira is: a szisztematikus munka általi lebontás és az áradásszerű elsöprés ígérete két egymástól gyökeresen különböző megközelítés, amelyek már csak természetükből fakadóan is ütik egymást.

Ez a fajta következetlenség Magyar Péter kapcsán számos ponton megfogható, végső soron pedig alapvetően kérdőjelezi meg azt, hogy a NER-ből frissen, ropogósan kiugrott wannabe politikus hogyan viszonyul demokratikus alapértékeinkhez. A következőkben erre hozok példákat.

A kezdő lépések: sajtó, szabadság, propaganda

Magyar Péter kommunikációs készségeit hosszan lehet méltatni: a mód, ahogyan berobbant a köztudatba, az időzítés, a megfelelő platformok használata, a mondanivaló adagolása kulcsfontosságú volt abban, ahogyan előre meg nem jósolható népszerűségre tett szert.

Az első, euforikus benyomások után azonban gyorsan eljött a pillanat, amikor kiderült, hogy Magyar kommunikációjának vannak hátulütői is, és egyben sokat elárulnak arról is, miként vélekedik Magyar a sajtóról, annak feladatáról és eszközként való használatáról.

Magyar berobbanásakor olyan platformot választott, ami garantálta, hogy az ellenzéki elköteleződésű választópolgárok komolyan vegyék. A Partizánnak adott interjúban súlyos állítások hangzottak el (jó részükre a mai napig nem érkezett reakció kormánykörökből). Ezután ugrásszerűen nőtt meg a NER-ből kiugró volt férj (ekkor még csak így pozicionálták) iránti érdeklődés, pláne, hogy március közepére eljutott odáig, hogy azt üzente Rogánnak: „izzítsa az egyik magángépét, és mielőbb keressen olyan országot, ahonnan nincs kiadatás” (nem keresett), ahogy azt is belengette, hogy a Völner-Schadl-ügyben olyan mondanivalója lesz, „ami után a kormány nem tehet mást, minthogy lemond” (nem mondott le).

Ezzel párhuzamosan érezhető volt, hogy a kormány keresi rajta a fogást, ennek első látható jelét azonban épp Magyar adta, amikor a saját keretezésében állította, hogy a rogáni propaganda Varga Judit elleni erőszakkal próbálja majd lejáratni. Magyar nem sokkal később konkrétan megnevezte a HVG újságíróját, Dezső Andrást, mint akihez az ezzel kapcsolatos anyagok kiszivárogtak, a saját megszólalásait a cikkben letiltotta, utóbb pedig, a megjelenés után propagandistának nevezte a több rangos díjjal is kitüntetett Dezsőt (aki nem propagandista). Később ezért elnézést kért, követői azonban addigra már mindennek elmondták Dezsőt és a HVG-t (de még a cikket szemléző többi újságot is), aminek csak lehetett.

Ilyen szivárogtatások nélkül egyébként nem tudnánk a mai napig semmit például a Pegasus-botrányról vagy éppen a Völner–Schadl-ügyről, csak hogy két nem is olyan régi ügyet említsünk, olyanokat, amelyek kapcsán Magyar volt feleségének, Varga Juditnak a felelőssége is felvethető.