Hétvégi olvasnivalók drónokról, drogokról, digitális kampányokról

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, az elmúlt hét fontosabb-érdekesebb nagyobb anyagaival. Többféle hírlevelünk is akad, itt lehet feliratkozni rájuk.

Helyzet: volt, van és lesz!

Illusztráció: Kiss Bence/444

Hogyan alakulnak a kampányok, min változtat a Fidesz és mivel mozgósít a Tisza: többek között ezekről a kérdésekről volt szó a Helyzet: van! hétfő reggeli élő műsorában, melyben Magyar Péterrel is beszéltünk. A kormánypárti kampányhoz kapcsolódott a cikkünk, melyben bemutattuk, hogy saját, sok kudarcot megélt tanácsadóját adja el komoly trumpista szaktekintélyként a Fidesz, és bemutattuk a héten azokat is, akikre rászállt a hatalom, de nem hagyták magukat, és nekik lett igazuk. Összevetettük emellett Orbán gazdaságról szóló szavait a valósággal, végigfotóztuk, hogy kik érkeznek a fideszes frakcióülésre, szemtanúi beszámolók alapján írtunk arról is, hogyan zajlott a Mészáros Csoport családi napja, valamint megírtuk, hogy Pintér Sándor embere került az egyik legfontosabb Mészáros-cég élére.

Szombaton újabb fideszes nagygyűlés, felvezető cikkünkben írtunk arról, hogy a kormánypárt digitális építkezése nem csak egy jól hangzó elem Orbán győzelmi tervéből, hanem létszükséglet is, ugyanis hamarosan kiesnek a fizetett politikai hirdetések, amire a Fidesz brutálisan sokat költött. Írtunk emellett beharangozót a józsefvárosi és a csurgói időközi elé.

A héten a Direkt36 részletesen megírta Gyurcsány Ferenc lemondásának történetét, többek között arra is kitérve, hogy a DK elnökének viszonya volt az egyik beosztottjával. Mivel erre rengetegen felháborodva reagáltak, véleménycikkben írtunk arról, hogy a maradék épeszű sajtónak alapvető kötelessége utánajárni, hogy miért ért véget furcsán a modern Magyarország második legkártékonyabb miniszterelnökének politikai karrierje, utána pedig nem elsunnyogni egy fontos részletet.

Foglalkoztunk azzal is, hogy Orbán ugyan hajtóvadászatot hirdetett a drogterjesztők ellen, ám a budapesti belső kerületekben nő a terjesztők és a fogyasztók száma, akik pokollá teszik az addig évtizedeken át békében élő társasházak életét. A Lakmusz pedig arról írt, hogy egy román állampolgárságú férfi életveszélyes bántalmazása került nyilvánosságra a II. János Pál pápa térről, de a hozzájuk eljutott videófelvételek, illetve áldozatok, szemtanúk és egy önkormányzati képviselő elmondása szerint a bűncselekmény egyáltalán nem egyedi eset volt, és a téren neonáci fiatalok támadhattak többször is hajléktalanokra.

Interjúk

Fotó: MAXIM KONANKOV/NurPhoto via AFP

„Beleálltunk, köpködjenek csak ránk, ellenállók vagyunk” – mondta a 444-nek egy most alakult vajdasági magyar szervezet alelnöke, Cservenák Péter, akinek elege van a Vučić és Orbán rezsimjét egyszerre kiszolgáló VMSZ-ből. Alexander Faludy teológus-újságíró pedig arról beszélt nekünk, hogy a Fidesz részéről az egyházak bőkezű támogatása és a vallásos retorika jóval többről szól, mint a hívők szavazatának behúzása.

Világok

Fotó: YURIY DYACHYSHYN/AFP

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban írtunk arról a héten, hogy 19 darab robbanóanyag nélküli drón elég volt ahhoz, hogy az oroszok megmutassák, mennyire sebezhető a NATO, és arról is, hogy Trump tett róla, egyhamar ne kelljen fellépnie az oroszokkal szemben.

Részletesen foglalkoztunk azzal, hogy a kampányban még a szólásszabadság védelmét ígérő Trump és tábora hogyan látott neki Charlie Kirk meggyilkolása után a számukra nem szimpatikus hangok elhallgattatására, és összefoglaltuk azt is, hogy Kirk merénylője hogyan zavart össze mindenkit mémekkel és netes utalásokkal. És írtunk arról is, hogy van egy váratlan nyertese Trump drogpolitikájának: Mexikó egyik legnagyobb kokainbárója. Követtük emellett a nagy francia tüntetéseket és az ázsiai országokban terjedő tiltakozásokat is.

Sportok

Fotó: BEN STANSALL/AFP

A darts végső soron kocsmasport, és mint Amszterdamban is kiderült, szépen megőrizte a maga eredeti velejét. Helyszíni beszámolóval jelentkeztünk a nagyszerű Michael van Gerwen újjászületéséről és hét jó kis meccsről, Littlerrel, Price-szal, Rockkal és más ufókkal. És írtunk arról is, hogy hogyan lett a világ egyik legnagyobb bicikliversenyéből a világ egyik legnagyobb palesztinpárti tüntetése.

Tyúkól

Illusztráció: Kiss Bence/444

A menstruációs ciklus a női hormonrendszer tükörképe, a női szervezet működésének naplója, de tényleg eljön az a pont, amikor a havi vérzés elmarad és a menopauza megjelenik, mint állapot – minden nehézségével együtt. Erről szólt a Tyúkól eheti epizódja.

Kapcsolódó cikkek

Vége a taktikának: mostantól minden napot egyenként kell megnyerni

Hogyan módosít győztes stratégiáján a Fidesz? Mivel mozgósít a Tisza? Miért nem működik a fekete kampány? Tényleg visszatérhet Varga Judit? Élőben kapcsoljuk Magyar Pétert. A stúdióban Ács Dániel és Rényi Pál Dániel. Helyzet: van!

Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Rényi Pál Dániel, Botos Tamás
POLITIKA

Saját, sok kudarcot megélt tanácsadóját adja el komoly trumpista szaktekintélyként a Fidesz

Nagy tekintélyű, független szakértőként hivatkozza az Index és Kocsis Máté John McLaughlint, aki szerint simán nyerne vasárnap a kormány. A valóságban legfeljebb közepes kaliber az amerikai, aki ráadásul évek óta dolgozik Orbánéknak.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Akikre rászállt a hatalom, de nem hagyták magukat – és nekik lett igazuk

Az elmúlt másfél évtizedben központilag lejáratott vagy ellehetetlenített áldozatok közül sokaknak (évekkel) később – amikor már többnyire minden mindegy volt – a bíróság adott igazat, de nem egyszer még a bocsánatkérést sem volt hajlandó normálisan megtenni a vesztes fél.

Herczeg Márk
POLITIKA

Hiába a büszke bejelentés, a számok nem támasztják alá, hogy a Nyugattal szemben hogyan „nem ment tönkre” Magyarország Orbánék 15 éve alatt

Néhány nappal azután, hogy Varga Mihály kíméletlen őszinteséggel nyilatkozott a gazdaság állapotáról, Orbán Viktor büszkén dagadó mellkassal ecsetelte, miért jó, hogy már csak nyomokban tartalmaz jóléti berendezkedésre utaló jeleket Magyarország. Pedig az eredmény világos: felzárkózás helyett leszakadás lett az eredmény.

Székely Sarolta
gazdaság

Orbán a fedélzeten, Bayer már Rogán mellett –‌ képek a Fidesz szezonnyitó frakcióüléséről

Zárt körben tartott Orbán-beszéddel indul a szezon a Hotel Füredben, a frakciótagok mellett idén is a Fidesz körüli médiavilág szereplőinek társaságában.

Németh Dániel
Politika

Agárverseny, tombolán sorsolt Suzukik, 5 százalék béremelés mindenkinek, olcsóbb lakáshitel – ilyen volt a Mészáros Csoport családi napja

Két napra kibérelte a hétvégén a Hungexpo területét Mészáros Lőrinc, hogy óriási eszem-iszommal, mindenféle játékokkal és koncertekkel szórakoztassa a cégcsoportja 25-30 ezer dolgozóját.

Szily László
ÉLET

Pintér Sándor embere került az egyik legfontosabb Mészáros-cég élére

Czájder Gábor több őrző-védő céget vezet, négy éve bűnügyben gyanúsították, most pedig a vasútépítésért fog felelni a V-Híd leányvállalatában.

Kaufmann Balázs
belföld

Stratégiai forródrót, digitális főhadiszállás – a beavatottság ígéretével toborozza Orbán a digitális hadseregét

A digitális építkezés nem csak egy jól hangzó elem Orbán győzelmi tervéből, hanem létszükséglet is, ugyanis hamarosan kiesnek a fizetett politikai hirdetések, amire a Fidesz brutálisan sokat költött. Megnéztük, hogy áll Orbán digitális hadserege, és mire lehet még alkalmas ez a módszer.

Windisch Judit
politika

Exfideszes megy a Fidesz ellen Józsefváros legszegényebb részén

A mandátum a Fidesz és a Kutyapárt között dőlhet el. Az egyik független egy hónapja még fideszes volt, a másik megjárta a DK-t és a Szolidaritást, indulása a Fidesznek kedvez.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Genderháború Csurgón? Vagy a Fidesz álcázza magát?

A független-fideszes vegyes csapat szerint Csurgón az ősszel felállt testület elnyomta a tapasztalt nőket, a Fideszt tavaly legyőző polgármester viszont a Fidesz mesterkedésének tartja a történteket.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Gyurcsány gatyájában szórakozásból senki nem turkál

A maradék épeszű sajtónak alapvető kötelessége utánajárni annak, hogy miért ért véget kurtán-furcsán a modern Magyarország második legkártékonyabb miniszterelnökének politikai karrierje. Utána pedig nem elsunnyogni egy fontos részletet.

Bede Márton
vélemény

Drogterjesztő a szomszédom

Orbán Viktor hajtóvadászatot hirdetett a drogterjesztők ellen, miközben a budapesti belső kerületekben nő a terjesztők és a fogyasztók száma, akik pokollá teszik az addig évtizedeken át békében élő társasháziak életét. A hatóságok leterheltek, nem tűnik úgy, hogy pluszpénzt kaptak volna a drogterjesztők elleni küzdelemre.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

„Mi volt 1944-ben?” „Puszild meg a bakancsomat!” – arról számoltak be a Pápa téri hajléktalanok, hogy neonáci fiatalok heteken át alázták és verték őket

Eddig csak egy román férfi életveszélyes bántalmazása került nyilvánosságra, de a lapunkhoz eljutott videófelvételek, illetve áldozatok, szemtanúk és egy önkormányzati képviselő elmondása szerint a bűncselekmény egyáltalán nem egyedi eset volt.

Német Szilvi
Politika/gazdaság

„Vučić ideje lejárt”

„Beleálltunk, köpködjenek csak ránk, ellenállók vagyunk” – mondta egy most alakult vajdasági magyar szervezet alelnöke, akinek elege van a Vučić és Orbán rezsimjét egyszerre kiszolgáló VMSZ-ből.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Nem csak szavazatszerzés: így használja a Fidesz a vallást nemzetközi kapcsolatépítésre

Az egyházak bőkezű támogatása és a vallásos retorika jóval többről szól, mint a hívők szavazatának behúzása, állítja Alexander Faludy teológus, újságíró. A Fidesz hatékonyan használja a vallást nemzetközi kapcsolatainak ápolásában az Egyesült Államoktól kezdve Oroszországon át Törökországig.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Az oroszok mindenkinek megmutatták, hogy a NATO letolt gatyával áll

Oroszország naponta több száz olyan drónnal támadja Ukrajnát, mint amilyenek a lengyel légtérbe repültek be. 19 darab robbanóanyag nélküli drón elég volt ahhoz, hogy az oroszok megmutassák, mennyire sebezhető a NATO.

Takács Lili
külföld

Trump tett róla, hogy egyhamar ne kelljen fellépnie az oroszokkal szemben

Az amerikai elnök az orosz kőolajról történő leválást és Kínával szembeni büntetővámok kivetését várja a NATO-tagállamoktól. Bár valódi szándékait nem ismerjük, nagy rá az esély, hogy nyomásgyakorlás helyett ezúttal is az időt húzza.

Molnár Kristóf
külföld

Szólásszabadság helyett szabadon lincsel a kormányra került trumpista kommentelőhorda, a cancel culture eddigi bástyái pedig gond nélkül vezetik be a cenzúrát

A helyzet igazi iróniája az, hogy maga Charlie Kirk, akire hivatkozva elszabadult a gyűlöletbeszéd-pokol, életében a szólásszabadság kérdésében egyértelműen a liberálisok és a régi vágású konzervatívok, nem pedig Trump pártján állt.

Szily László
publicisztika

Mémekkel és netes utalásokkal zavar össze mindenkit Charlie Kirk gyilkosa

A Charles Kirk meggyilkolásával vádolt Tyler Robinson nem működik együtt a hatóságokkal, így nem tudni sokat az indítékairól sem. És a tettes négy töltényhüvelyen is hagyott hátra üzeneteket, ami csak még tovább bonyolította a képet.

Horváth Bence
külföld

Nagyot kaszál Trump politikáján Mexikó legerősebb drogbárója

Nemesio „El Mencho” Oseguera egy szigorúan őrzött hegyi rejtekhelyről irányítja az ország legerősebb drogkartelljét. Felemelkedésében szerepet játszott az amerikaiak újjáéledő kokainfüggősége és a Trump-kormányzat fentanil elleni háborúja is.

Benics Márk
külföld

Még francia léptékkel nézve is óriási tiltakozások indultak Macron és a megszorítások ellen

Nyolcszázezren tiltakoznak országszerte, a rendőrök és tüntetők közti első összecsapásra napfelkeltéig sem kellett várni. A hatóságok attól tartanak, hogy szélsőbalos csoportok szabotázsakciókat hajtanak végre. Szerte Franciaországban újra égnek a füstgyertyák.

Takács Lili
külföld

Terjednek Ázsiában a Z generációs forradalmak

Nepál a legutóbbi ország, ahol a fiatalok vezette tüntetések megdöntötték a hatalmat. Az elmúlt pár évben Srí Lankán, Bangladesben és nemrég Indonéziában is szembekerült az idősödő, korrupt elit a kiábrándult, gyakran munkanélküli fiatalokkal.

Benics Márk
külföld

Kinek és mire jó az, ha ittas hollandusok locsolják csapzottra világos sörrel?

A darts végső soron kocsmasport, és mint Amszterdamban is kiderült, szépen megőrizte a maga eredeti velejét. Helyszíni beszámoló a nagyszerű Michael van Gerwen újjászületéséről és hét jó kis meccsről, Littlerrel, Price-szal, Rockkal és más ufókkal.

Gazda Albert
sport

A világ egyik legnagyobb bicikliversenyéből a világ egyik legnagyobb palesztinpárti tüntetése lett

Nem nagyon van sportesemény, amin egy bicikliversenynél könnyebben lehetne tüntetni, viszont ez egyúttal életveszélyes is. A Vuelta a Españán történtekért senki nem vállalja a felelősséget, és a spanyol politikusok is egymásra mutogatnak. Nagy kérdés, hogy és hol lehet ezentúl békés és biztonságos országúti kerékpárversenyeket rendezni.

Bede Márton
külföld
Podcast

Tyúkól#51: A menopauzával tényleg megáll a világ?

A menstruációs ciklus a női hormonrendszer tükörképe, a női szervezet működésének naplója, de tényleg eljön az a pont, amikor a havi vérzés elmarad és a menopauza megjelenik, mint állapot – minden nehézségével együtt. Miért tabu ez (is)? Nekünk nem az, beszélünk is róla. Jó sokat.

Diószegi-Horváth Nóra, Kun Zsuzsi
podcast