2026.

Lannert Judit: Ha a magyar gyerekek tanulnak a legtöbbet Európában, mégis közepes eredményeket érnek el a teszteken, akkor hihetetlen hibákat követünk el velük szemben

Az oktatási miniszter szimbolikusan a diákok által alapított Balzacnak adta az első interjúját.

Takács Lili
belföld

Orbán Viktor igeforrása így szállította a híreket a meccset néző Fidesz-elnöknek

Az újfideszes sajtó teljesítette Orbán elvárásait.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Ez volt az Orbán-rendszer legundorítóbb szervezete

A független sajtó lejáratására, majd vegzálására létrehozott, évi több milliárdba kerülő sóhivatalnál kommunista ügynökök terjesztették a Nyugat-ellenes propagandát. Ez a Szuverenitásvédelmi Hivatal rövid története.

Herczeg Márk
POLITIKA

Donald Trump azt kéri az új hírszerzési igazgatótól, hogy belezze ki az amerikai hírszerzést

A hírszerzés leépítése mellett az is a feladata lenne, hogy a Trump szerint elcsalt 2020-as elnökválasztással kapcsolatos információkat nyilvánosságra hozza.

Takács Lili
külföld

Hétvégi olvasnivalók korrupciós botránytól szemét majmokon át Szoboszlai outfitjéig

Micsoda hét volt: itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.

Horváth Bence
reggel 4

Magyar Péter: Jövő héten benyújtjuk az Országgyűlésnek a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot

„A hír szent, a vélemény szabad” - írta a miniszterelnök.

Takács Lili
POLITIKA

A Fitch csak fokozatos kiigazítással számol Magyarországon, nem változtatott a magyar államadósságnak éppen a bóvli feletti minősítésén

Az okok az áprilisi választások előtti, a vártnál nagyobb mértékű költségvetési romlásban, az alacsony szintű költségvetési kiszámíthatóságban, valamint a gyenge gazdasági növekedésben keresendők.

Takács Lili
gazdaság

Csodálatos napra virradtunk: a debreceni állatkertben már láthatók a kapibara bébik

Lehet-e ennél jobb hírrel indítani egy szombat reggelt?

Takács Lili
ÁLLAT

Kátai-Németh Vilmos megszüntette a rendőri jelenlétet a gyermekotthonokban

Kátai-Németh szerint a gyermekotthonokban nem rendőrökre, hanem szakemberekre van szükség.

Takács Lili
POLITIKA

Egyetemi szabadságharc a NER-korszak után: a professzorok nekimentek az egyházi és a fideszes kontrollnak Egerben

Az egyetemi tanárok széles körű reformokat szavaztak meg Egerben, de tudják: az egyetemnek idáig is vissza kellett volna utasítani a nyomást.

Kolozsi Ádám
belföld

Németh Balázs és Toroczkai László is feltűnt a „pártpolitika-mentes” migrációspaktum-ellenes tüntetésen Budapesten

Magyar Péter miniszterelnök a hivatala erkélyéről integetett a demonstrálóknak.

Gazda Albert
POLITIKA

Varga Barnabás duplájával 2-1-re verte a magyar futballválogatott a finneket

A meccs utolsó szakaszában a finnek közel álltak az egyenlítéshez, de végül sikerült megtartani a vezetést.

Gazda Albert
foci

Részeg volt, a rendőrök nem értették, hogy mit szeretne, mérgében felgyújtotta egyikük autóját a gödöllői kapitányság előtt

A 44 éves férfit másnap fogták el Budapesten, egy hónapra előzetesbe került.

Gazda Albert
belföld

Iskolai kiránduláson fulladt a Bánki-tóba egy 15 éves fiú

Elmerült, több mint egy óra múltán találták meg, nem lehetett megmenteni az életét.

Gazda Albert
belföld

„Nem tudtam katonai indokkal megmagyarázni a pusztítást” – izraeli katonák beszámolói a gázai és dél-libanoni háborúról

Súlyos visszaélésekről és fokozódó érzéketlenségről szólnak a Gázában és Dél-Libanonban szolgáló izraeli katonák vallomásai. Közben a túlterhelt hadsereg és az ultraortodoxok sorozása körüli vita már Netanjahu kormányát is megrendítheti.

Benics Márk
külföld