2026.

Engedély nélkül tartották a negyedik hatvanpusztai zebrát, majd az elhullását sem jelentették be időben

A Mészáros Lőrinchez köthető vadásztársaság az állat tetemét pedig szabálytalanul ásta el.

Benics Márk
belföld

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen

A kormány négy ügyben tett feljelentést, köztük volt az egyik Tiborcz-érdekeltségnek villámgyorsan adott hitel is.

Windisch Judit
bűnügy

Épülhet olajból banánköztársaság? Venezuelában most kiderül

Nyolc hónappal az ország diktátorának elrablása után Trumpék megszerezték a venezuelai olajkincs jó részét. Az amerikai és a venezuelai kleptokráciák haszonélvezőin kívül ez senkinek nem tetszik, ráadásul a terv megvalósíthatóságával is vannak gondok.

Bede Márton
külföld

Újraindult a vasúti közlekedés Tiszaújváros és Miskolc között

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter azt is bejelentette, hogy Tiszaújvárosban elindult egy új, 89-es jelzésű, a vonatokhoz csatlakozó ráhordó MÁVBusz-járat.

Benics Márk
közlekedés

Szigorúbb fellépést ígér a kapcsolati erőszak ellen a belügyminisztérium, megerősítenék a távoltartás rendszerét

Pósfai Gábor belügyminiszter szerint sürgős jogalkotói lépésekre van szükség a kapcsolati erőszak visszaszorítása és a közlekedésbiztonság javítása érdekében.

Benics Márk
belföld

Megszüntetheti a kormány a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát

Az egykor Rogán Antal alá tartozó csúcshatóságot átvilágítják.

Windisch Judit
gazdaság

Meghaladta az ezret a nepáli áradások halálos áldozatainak száma

A mentőcsapatok helikopterekkel, keresőkutyákkal és nehézgépekkel, sokszor sárban és törmelék között dolgozva próbálnak eljutni az elzárt településekre és a vízerőművek alagútjaiban rekedt munkásokhoz.

Benics Márk
külföld

Korrigált a KSH, egy hajszállal még jobban teljesített a magyar gazdaság

Hosszú idő után már az ipar is újra segíteni tudta a gazdasági növekedést a második negyedévben.

Székely Sarolta
gazdaság

Ruff Bálinthoz került a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok egy része

Ezek eddig Pósfai Gábor belügyminiszternél voltak.

Windisch Judit
POLITIKA

Három embert ölt meg egy montenegrói lőtéren egy orosz férfi, majd öngyilkos lett

Egy napig tartó hajtóvadászat után találták meg a danilovgradi hármas gyilkosság 30 éves gyanúsítottját, aki elfogása közben öngyilkos lett.

Benics Márk
külföld

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság engedélyezte Trumpnak, hogy folytassa a bálterem-projektjét

A testület 5–4 arányban engedélyezte a 400 millió dolláros beruházás folytatását, noha John Roberts főbíró szerint a projekt „valószínűleg törvénytelen”.

Benics Márk
külföld

Már napközben is órákon át támadnak az oroszok, új, sugárhajtású drónokat bevetve

Zelenszkij szerint az elmúlt négy napban a támadások felét már ezekkel követték el ellenük. Az ukránok rohamtempóban fejlesztik ezek ellen az elfogódrónokat.

Windisch Judit
külföld

Megdőlt a budapesti napi melegrekord

Újpesten 35,8 fokot mértek hétfőn, ami két tizeddel több a korábbi rekordnál.

Benics Márk
időjárás

Ketten meghaltak a Grand Canyonban pusztító villámárvízben, több mint húsz embert továbbra is keresnek

A heves esőzések miatt lezúduló víz hidakat és túraútvonalakat sodort el szombaton, a hatóságok további zivatarokra figyelmeztettek.

Benics Márk
külföld

Megkapta az indulótőkét az NVVH

Magyar Péter korábban arról beszélt, a Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolása után megmaradt pénzt csoportosítják át.

Windisch Judit
POLITIKA