2026.

Szabadlábra kerülhet Fásy Ádám felesége

Az NKA-ügy vádlottjánál az ügyészség bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozta.

Inkei Bence
bűnügy

„Egészen magas szintről voltak elvárások” az uniós pályázatokkal kapcsolatban – hangzott el a korrupciós óriásper mai tárgyalásán

Amiről ismét kivezettették a fővádlottat. Az egyik vádlott arról beszélt, volt, hogy hibát kellett keresni, de volt, amikor a szabálytalan pályázatokat is el kellett fogadni, „amikor el kellett számolni az EU felé”.

Haász János
belföld

Továbbra is marad a kamatstop, mert még nem találtak megoldást a költségek növekedése ellen

Az egyeztetések folytatódnak, hogy a törlesztőrészlet változásra egy elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak.

Székely Sarolta
gazdaság

Hadházy Ákos szerint egy tiszás képviselő is nyerészkedett a paksi földmutyin, de Sárosi József szerint minden törvényes volt

Hadházy az új információkkal kiegészíti a korábbi feljelentését.

Székely Sarolta
belföld

Gyula fideszes polgármestere „elvi éllel vallja”, hogy a nemzeti gyásznap nem szólhat az aktuálpolitikai véleményéről, de mindenkit emlékeztetett arra, hogy megvan a véleménye Magyar Péterről

Mindenesetre együttműködik a kormánnyal, miután Gyulán tartják az október 6-i központi állami ünnepséget.

Mészáros Juli
ünnep

Közel 93 milliárd forint hiányzott az államkasszából szeptember végén

Az első kilenc hónapban több mint 5200 milliárd forintos hiány jött össze, de ez csak az uniós pénzek megelőlegezése miatt lett ekkora. A rend majd decemberben állhat helyre, ha megjönnek az uniós források.

Székely Sarolta
gazdaság

Szijjártó elment a nemzetbiztonsági bizottság meghallgatására

Hogy a BYD-ban elvállalt pozíciójáról és annak esetleges nemzetbiztonsági kockázatairól kérdezzék.

Mészáros Juli
POLITIKA

Molnár Áron: 32 milliós „búcsúpénzt” kapott Bús Balázs, az NKA letartóztatott alelnöke

Nyolc hónappal a búcsúpénz felvétele után azonban Bús Balázs visszatért az NKA alelnöki pozíciójába.

Székely Sarolta
gazdaság

András exherceg perel a letartóztatásával kapcsolatos házkutatási parancsok ügyében

Jogi képviselői vitatják a februári letartóztatásával kapcsolatos házkutatási parancsokat.

Mészáros Juli
külföld

Náci karlendítés mellett „Heil Hitlerezett” a szamoai miniszterelnök egy régi felvételen

A vezető bocsánatot kért a 19 évvel ezelőtt történtek miatt.

Székely Sarolta
külföld

Kim Lane Scheppele: Magyarországnak nagy szüksége lenne egy bonyolultabb politikai rendszerre

Az Orbán-rendszer legfáradhatatlanabb külföldi kritikusa áprilisban még óvatos volt, most viszont már optimista. Scheppele a 444-nek arról beszélt, hogy a Tisza szét fog szakadni, de nagyon fontos, hogy ez csak egy új alkotmány és az új választási törvény elfogadása után történjen meg.

Bede Márton
POLITIKA

Kisiklott egy vonat a Déli pályaudvaron

Több járat csak Budapest-Kelenföldig közlekedik.

Mészáros Juli
közlekedés

Előrehozott választások lesznek Spanyolországban

A kormány hétfőn délelőtt dönt a parlament feloszlatásáról.

Székely Sarolta
külföld

„A világnak el kell fogadnia”, hogy az AI előnyei érdekében „néhány rossz dolog is történik”

Ez a mondat Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója száját hagyta el.

Mészáros Juli
TECH

Szujó Zoltán távozik az autósport szövetség éléről

A távozásának egyik oka, hogy a társadalmi munkában már nem tud annyi energiát beletenni, amennyit igényelne a sportág.

Székely Sarolta
sport