2026.

Drogért és ételért lopott e-rollereket

A 26 éves B. R. Dominik Pilisvörösvárról, Solymárról és a környező megállóhelyekről vitte el a rollereket.

Herczeg Márk
bűnügy

Helen Rappaport: Oroszország nem az ellenségem, a népet és a kormányt külön kell választani

Helen Rappaport brit történész, Oroszország-szakértő évtizedek óta kutatja a Romanovokat és az orosz kultúrát. Elfeledett, feláldozhatónak tekintett nőkről, a Romanov-kultuszról és a démonizálásról interjúztunk vele a nemzetközi könyvhéten.

Takács Lili
interjú

A Verzió fesztiválon mutatják be a 444 dokumentumfilmjét egy különleges tanévről

A Bakpakk először a Verzió versenyprogramjában látható.

plankog
444

A KDNP a nemzetbiztonsági bizottság azonnali vizsgálatát követeli Unger Anna egyik kijelentése miatt

Az NVVH elnöke azt mondta, tudomása szerint Seszták Miklóst megfigyelte leplezett eszközökkel a Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozása idején, és ez teljesen rendben lévő eljárási cselekmény. Latorcai Csaba szerint nem.

Herczeg Márk
POLITIKA

Magyar Péter Gyulán emlékezett meg az aradi vértanúkról és a poloskázásról: „A miniszterelnöki hivatal nem jutalom”

„Lehet vitatkozni úgy, hogy közben nem kérdőjelezzük meg a másik ember magyarságát. Hogy nem nevezünk rovarnak egyetlen magyar embert sem” – mondta beszédében a miniszterelnök.

Mohos Máté
belföld

A MOB arra kéri a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, hogy tárgyaljon a szervezet olimpiarendezési koncepciójavaslatáról

Amit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentett a rendezési szándékról, az a Magyar Olimpiai Bizottság szerint „semmilyen kötelezettségvállalással nem jár, és nem minősül olimpiarendezésre való jelentkezésnek”.

Herczeg Márk
sport

A Molnár Áron által megszerzett levelek alapján Hankóék tényleg begyűjtötték előbb a „politikai forrásigényeket”, aztán kaptak engedélyt a kormánytól az NKA 10 milliárdos tartalékának elköltésére

Az Orbán-kormány feltételt szabott, hogy a kultúra kapjon még 10 milliárdot. Azt, hogy a közpénzek elosztásánál számítsanak a politikai igények. És Hankóék teljesítették is a feladatot.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kiakadtak a lengyelek, mert Tucker Carlson szerint Hitlernek volt oka megtámadni őket a második világháborúban

„Aha, akkor azt hiszem, titokban náci vagyok. Valójában nem vagyok titokban náci” – tisztázta Tucker Carlson.

Mohos Máté
külföld

Telex: Nagy Márton a zürichi ISP Groupnak dolgozik

A lap úgy tudja, hogy Orbán nemzetgazdasági miniszterének egyfajta elemzői-tanácsadói szerepe van a cégnél, aminek nincs közvetlen kapcsolata magyarországi befektetésekkel.

Herczeg Márk
gazdaság

Vagyonadó-vita: A vagyonadóval igazságosabb lehet Magyarország

A vagyonadó ellen érvelő professzorok korábbi cikkünkben azt írták, az állam igazságtalanul veszi el azt, ami már a polgáré. Most két filozófus reagál: szerintük ez az érvelés ott siklik félre, amikor az adóztatást eleve büntetésnek, a meglévő vagyoni viszonyokat pedig maguktól értetődőnek tekintik.

Mráz Attila, Szigeti András
vélemény

Magyar Péter adóváltozásokat jelentett be: kétkulcsos lesz a vagyonadó, a katát 100 000 forintra emelik, de bizonyos esetekben lesz egy 15%-os része is

A 100 milliárd fölötti vagyonokat 1,5%-os adóval terhelik, de lesznek az adóból, adóalapból leírható tételek. A hivatásos sportolók nagyon kedvezményes ekhóját megszüntetik, ezentúl évi 500 millió helyett évi 60 millió lesz az arra jogosító jövedelemhatár.

Haász János
gazdaság

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint Magyarország is indulna a 2036-os nyári olimpia megrendezéséért

A jelentkezés hivatalos határideje október 31.

Herczeg Márk
sport

Valaki légyszi vegye már el Bódis Krisztáéktól a kamerát!

Kiment a kormánybiztos megtekinteni a közbiztonsági krízist, amit kisbusszal oldana meg. A szociális ellátórendszerben dolgozók helyzetére egy szót se vesztegetett.

Diószegi-Horváth Nóra
vélemény

A Tisza-mentes környezetére büszke Osztie atya: Bocsánatot kérek mindenkitől, aki a szavaim miatt személyében érezte megbántva magát

A Belvárosi Plébániatemplom vezetője tartja, hogy a tiszás keresztények meghasonlott állapotban vannak.

Bódog Bálint
belföld

Kezdeményezte Magyar Péter, hogy a Tisza-frakció tárgyalja a vadászatokon pózoló Kaprinyák Tibor ügyét

„Tegyük egyértelművé, hogy mi az ami elfogadható a közösségünkben és mi az, ami nem” – írta a miniszterelnök.

Benics Márk
belföld