Gyurkó Szilvia azt is bejelentette, hogy elindítják a Jóvátételi Alapot.
Ha minden a tervek szerint megy.
Őket azzal, hogy valótlan tartalmú jelentést készítettek a TEK épületében fogva tartott hét ukrán állampolgárral szembeni intézkedésről, ami, ha így történt, közokirat-hamisítás.
Október 15-től pedig várólista-csökkentő program indul a fekvőbeteg-ellátásban.
Az ügyben 10 személlyel szemben emeltek vádat.
A bank napokban tapasztalt esésének fő oka az oroszországi kivonulás körüli bizonytalanság, de sok más európai bankrészvény is mínuszban van.
A pénz nagy része a MOL most megszűnő alapítványán keresztül érkezett, de a korábban Hankó Balázs alá tartozó NKFIH is milliókkal támogatta a fesztivált. A letartóztatásban lévő exminiszter maga is többször fellépett, ám a Brain Bar már el is kezdte eltüntetni őt a honlapjáról, valamint YouTube-csatornájáról.
Drónokkal.
Az amerikaiak is profitálnának az orosz gáz európai eladásából. „Fennáll a veszélye, hogy ez egy piszkos alku lesz, amiért Európa súlyos árat fizet” – mondta egy német politikus.
Csütörtökön, nyugat felől.
Az ukrán elnök szerint ez volt az oroszok egyik leggaládabb támadása.
Közel negyvenen pedig megsérültek.
A bevallása szerint szociális szorongásban szenvedő férfi körülbelül 9,4 millió forint kárt okozott.
A felvidéki beruházást 2025 végéig kellett volna befejeznie a református egyháznak.
Kásler Miklós és Csák János is kérte az okmány kiállítását a jelenleg letartóztatásban lévő volt óbudai polgármesternek.