2026.

A MÁV másik igazgatósági tagja is megerősítette, hogy a kormány átnyúlt a fejük felett egyes döntésekben

Erről Wáberer György nyilatkozott először. Az aggályaira Lázár János jellemzően annyit mondott,„kormányérdek.”

Windisch Judit
gazdaság

Picasso-képet nyert egy párizsi férfi egy jótékonysági sorsoláson

Az utolsó pillanatban vett egy 100 eurós jegyet, mégis azt hitte, csak egy átverés, amikor felhívták a sorsolást szervező Christie's-től.

Német Szilvi
MŰVÉSZET

Károly király nem találkozik Epstein áldozataival az amerikai útja során

Feszült a viszony az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között, többek közt Irán miatt.

Windisch Judit
külföld

Donald Trump szerint napokon belül újraindulhatnak az amerikai-iráni tárgyalások

Iszlámábádban, a pakisztáni hadsereg vezetőjének közvetítésével, aki az amerikai elnök szerint „fantasztikus munkát végez”.

Német Szilvi
külföld

Olyanok is a Fidesz ellen fordultak hirtelen, akikről eddig egyáltalán nem tűnt úgy, hogy bajuk lenne a rendszerrel

Egy részük nagyon is jól élt a NER-ből, a kormánymédiából, a Fidesz-holdudvarból, most mégis változásról, rendszerváltásról, Tisza-támogatásról posztolnak. Ördög Nóra, Till Attila, Vajna Tímea, Gyémi és sokan mások.

Fődi Kitti
POLITIKA

The End of a Beautiful Friendship

A fiatalok rendszerváltása, gratulációk Magyarnak, kitaszítottság a fideszeseknek, gazdasági problémák és Trump népszerűtlensége a 444 reggeli hírlevelében.

Herczeg Márk
reggel 4

Trump Orbánról: A barátom volt

Az amerikai elnök nem szereti a veszteseket.

Herczeg Márk
külföld

Erdoğan és Babiš is gratulált Magyar Péternek

A cseh kormányfő Prágába, a török elnök pedig Ankarába hívta meg a leendő miniszterelnököt.

Herczeg Márk
választás

Az Európai Központi Bank elnöke örül, hogy Magyar Péter be akarja vezetni az eurót

Magyarország lehet a 22. uniós ország, amely a közös fizetőeszközt használja.

Gazda Albert
gazdaság

Donald Tusk megosztott egy videót, amin a Gyöngyhajú lányra fut Tokióban

„Egész éjszaka ünnepeltem” – mondja a lengyel miniszterelnök a Tisza Párt győzelméről.

Herczeg Márk
külföld

Bennfentes kereskedelem – a nyomozó főügyészség a választások előtt két héttel csendben lezárta a Magyar Péterrel összefüggésbe hozott büntetőeljárást

A jegybank vizsgálata már tavaly ősszel tisztázta a Tisza elnökét.

Gazda Albert
POLITIKA

Tuzsonék annyira biztosra vették a győzelmet, hogy hétfő hajnalra megköszönték a bizalmat és megígérték a folytatást

Mennek a találgatások, hogy vajon kik tudták a valós esélyeket a Fideszben a választás előtt, és kik nem. Tuzson Bence miniszter nem.

Haász János
belföld

Orbán több mint 24 órája nem posztolt

Úgy látszik, nincs mit mondania.

Herczeg Márk
POLITIKA

1993 óta először tárgyal egymással közvetlenül Izrael és Libanon

Washingtonban ültek asztalhoz a felek.

Gazda Albert
külföld

„Endre bá' él!” – Hann Endre videóösszeállítással röhögtette ki a róla hazudozó fideszeseket

A Medián igazgatója nevetett a végén.

Herczeg Márk
vicc