A sportért felelős államtitkárt nagyon érdekli, hogy milyen jogszabályra hivatkozva vettek játékosokat a Fradivárosra adott pénzből.
Az indoklás szerint az online nyilvánosság aránytalan kockázattal jár az eljárások időszerűségére, a bizonyítás zavartalanságára, a személyes adatok védelmére és a bíróságok működésére vonatkozóan.
Hiába fordítana hátat a Fidesznek a magyar törzsi gyűlés főszervezője, a rendezvény újrapozicionálása egyelőre csak mérsékelten sikerült.
Andrej Klepacs, a második legnagyobb állami orosz fejlesztési bank vezető közgazdásza egy szakmai rendezvényen arra figyelmeztetett: Moszkva nem nyerhet meg egy Ukrajnával vívott, elhúzódó felőrlő háborút.
A parlamenti bizottság a jövő héten zárt ülésen dönt három pályázóról, illetve minden képviselőcsoport meghívhat még egy-egy pályázót – az ő meghallgatásuk pedig már nyílt ülésen zajlik majd.
Az MBH Bank szerint nem elegáns, hogy az általuk évtizedeken át támogatott Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a médián keresztül üzen a volt partnernek.
Több dolog sem stimmel a Fidesz kormány idején rendelt 400 darab konténerkazán beszerzésével kapcsolatban.
Ivóvíz-ellátás, légkondicionálás, konyha és vécé nélkül tengődtek.
A Trump-kormányzat több országgal is megállapodott, hogy közös akciókat hajtanak végre a területükön.
A belső sávban haladó autós csak az utolsó pillanatban vette észre a férfit, akit végül elgázolt.
Őrizetbe vették, halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás ellene.
Susie Wiles telefonját tavaly májusban törték fel, azóta a nevében már több üzenetet is elküldtek a névjegyzékében található számokra.
Ilyen, amikor egy erdő közepén van egy város.
Az „esik az eső” az új „esik a hó”!
A miniszterelnök szerint az előző miniszterelnök apja „hosszas noszogatás után nagy mennyiségű követ ajánlott fel Paksra”.