A két pilóta életét vesztette.
A 34 éves sofőrt már korábban is ítélték el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.
Csoportos garázdaság miatt nyomoz a rendőrség.
A NER húsz év alatt teljesen átalakította a bázisát. Új kutatás mutatja meg, hogyan vált a Fidesz a modernizáció veszteseinek pártjává, és engedte el a középosztályt.
A beszámolók szerint több száz fekete maszkos tüntető demonstrált az illegális bevándorlás ellen, megbénítva Nagy-Britannia legforgalmasabb komp-kikötőjét.
A busz elgázolt egy kóborló juhot, ezért félre kellett állnia, ekkor rohant bele egy magyar pótkocsis teherautó sofőrje.
A szigorú adminisztratív döntések mögött megrázó egyéni tragédiák állnak. A kormány fogadkozik, hogy méltányosabb intézkedések jönnek.
Jascsák Béla, a Steinitz–Jascsák–Podhola fedezetsor tagja a csádi misszióban. Melyik Orbán gyerek a legkártékonyabb? Kipixelezett unoka. Stromfeld Aurél emlézete a Frankel Leó utcában. Ki szítja a radikális ligetizmus izzó parazsát? Budaörs válasza Vancouvernek.
Vitézy Dávid közlekedési miniszter korábban már beszélt arról, hogy rendkívül károsnak tartja a 35 évre szóló autópálya-koncessziót, amit a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó konzorcium kapott, ezért megvizsgálják, milyen jogi lehetőségeik vannak a beavatkozásra.
A szerb elnök már korábban bejelentette, hogy ezúttal a miniszterelnöki tisztséget célozza meg.
A testület ötfős, független többsége már április végén benyújtotta az erre vonatkozó indítványt, ám a fideszes polgármester hónapokon át elszabotálta a döntéshozatalt és a törvényességi felhívásokat.
Friedrich Merz sorsa is múlhat a szász-anhalti tartományi választáson, ahol történelmi eredmény születhet. A szélsőjobb előretörését a fokozódó nemzetközi helyzet is súlyosbítja, Szász-Anhaltban pedig összeállt a tökéletes vihar a tiszta AfD-győzelemhez.
Az olimpiai ezüstérmes Franciaország 99-53-ra nyert, folytatás szombaton Nigéria ellen.
Csak az Egyesült Államok szavazott az ellen a javaslat ellen, amely értelmében szorgalmazzák a világtérképek lecserélését egy kevésbé torzítóra.
Még Lázár János idejében ítélték oda a szakasz üzemeltetését Mészároséknak, amit az új kormány meg tudott akadályozni.