Az ország középső területein, illetve a Duna vonalában zivatarok is kialakulhatnak, amúgy 23, 27 fok várható.
Amerikai és tajvani vezetők 1979 óta nem beszéltek egymással közvetlenül. Washington akkor ismerte el a pekingi kormányt és szakította meg hivatalos kapcsolatait Tajvannal.
Az EU korábban többször is megpróbálta szankciós listára tenni a háborúpárti orosz egyházi vezetőt, de a Fidesz-kormány mindig bevédte őt.
A legtöbb korlátozás május 28. és 31. között várható.
A magát szabadnapos rendőrnek kiadó férfi egy igazolványtokkal tévesztett meg három embert az isaszegi állomáson, majd a fal mellé állította, bántalmazta és szidalmazta őket.
A rendőrség szerint a cég nem tett eleget a környezetvédelmi előírásoknak, és felmerült a gyanú, hogy a beruházási területről kitermelt, alkilbenzol-tartalmú földet több külső helyszínen rakták le.
Vlad Țurcan szerint a moldovai zsűri nem vette figyelembe a szomszédok közötti „érzékenységet”.
A döntés kiterjed az elnök hozzátartozóira és cégeire is.
Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozón arról beszélt, hogy a két országnak egy igazságosabb és észszerűbb globális rendszer kiépítésén kell dolgoznia.
A fideszes kötődésű Civil út Alapítvány digitális kompetenciafejlesztésre nyert támogatást.
Az amerikai elnök újságírókat vezetett körbe az építkezésen, hogy alátámassza érvelését, miszerint a kongresszusnak 1 milliárd dollárt kellene jóváhagynia az épület biztonsági fejlesztéseire.
Valódi szenzáció, hogy a Saar-vidéki SV Elversberg feljutott a Bundesligába. Néhány éve még a negyedosztályban szerepelt, most viszont tudatos szakmai építkezéssel és elkötelezett szponzori háttérrel története első élvonalbeli idényére készül.
Eddig a Sport TV is adott meccseket, a 2027-es szezontól viszont csak az RTL felületein látható a sorozat.
Földi András, az ország egyik legismertebb római jogásza korábban távozásra szólította fel a „megbukott rezsim fenntartásához és továbbéléséhez asszisztáló” alkotmánybírókat és jogászokat, köztük Czinét is.
Új belső jelentések szerint az ország hadereje az amerikai támadások után jóval erősebb maradt annál, mint amit Donald Trump elnök nyilvánosan állított.