Vitézy Dávid szerint optimista volt, amikor október közepét mondta reálisnak a személyforgalom elindulásának.
Olaszországban pedig szombaton voltak tüntetések. Mindenhol téma az oktatás, a közszolgáltatások romló állapota, de a demonstrálók a fegyverkezés ellen is tiltakoznak.
Sőt, a bukott szerb elnök szerint – aki az apja házában látja vendégül a Fidesz elnökét – vissza is fognak térni.
Bojkottról egyelőre ugyan nincs szó, de több ország is jelezte: előfordulhat, hogy egyes játékosok nem lépnek jégre, ha az oroszok is versenyeznek.
A szolgálatok szerint állandó a fenyegetés a birtok körül.
Az igazságügyi minisztérium illegális szavazókat azonosított, ha pedig a választási dolgozók nem segítenek a szűrésben, a minisztérium szerint törvényt sértenek.
A miniszterelnök a Telex cikke alá kommentelt, miután a lap megírta, hogy a volt köztársasági elnököknek jövőre is járhat a jótékonysági keret.
A Fidesz frakcióvezetője a költségvetési tervezet visszavonását követeli.
Egyesek szerint idén már túl sok volt a turista, fogyasztásmentes terekre van szükség. Mások szerint a folyamat megállíthatatlan, és a kérdés csak az, hogyan lehetne jobb minőségű turizmusunk. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy jó lenne egy egységesebb vízió és egy alapos felújítás.
Magyar példa a szerbek előtt. Seszták elrejtett 9 milliárdja. Tiborcz István eltűnése a magántőkealapokból. Szégyenletes béremelések. Itt a 444 napindító hírlevele.
Egy volt miniszter neve is felmerült, illetve két, állítólag áltitkosszolga is, akik a Völner-Schadl-ügy után próbálhatták csitítani a továbbra is korrupt rendszer ellen lázadozó végrehajtókat. A fideszes bizottsági tag szerint azonban bárki ki tud találni névtelen titkosszolgálati szereplőkről szóló sztorikat.
Átalakulóban vannak a férfi-női szerepek. Jó volna, ha valaki segítene a fiataloknak, de az előző kormányok LMBTQ-ellenes kampánya miatt nagyon nehezen jutnak be a prevenciós programok az iskolákba. Így viszont marad ez egyre szexistább, nőket tárgyiasító popkultúra meg a zavarba jött szülők. Sik Dorottyával, az ELTE Szociális Munka Tanszék oktatójával beszélgettünk.
A Wavy inkább kiadóként, alkotói közösségként folytatja, mivel a tagok „több, egymástól eltérő kreatív és zenei irányba képzelik el a jövőt”.
Több, közel 8 százalékkal több szerződés is köttetett, főleg árubeszerzésre, a legtöbb pénz mégis szolgáltatásokra ment el.
Míg Deák Dániel szerint óriási dolog lenne, ha Orbán tényleg az ENSZ csúcsán folytatná politikai karrierjét, a volt miniszterelnök 2018-ban más véleményen volt az ottani politikusokról.