Az eddigi elnök, Schneller Domonkos és az elnökség valamennyi tagja meg az összes alelnök lemondott írásban.
Amíg nem oldódik meg a probléma, a szülészeti ellátást az ÉPC-Honvédkórház szülészetén folytatják.
Afrikai sertéspestist mutattak ki egy nagyüzemi gazdaságban a szerémségi Herkócán.
Mostantól hivatalosan is az amerikai elnök nevét viseli a floridai Palm Beach nemzetközi repülőtere. A család nem akarta, hogy egy teherszállító gép legyen az első, ami földet ér.
A Sándor-palota előtti demonstráció a 18 órai kezdés után pár perccel.
Az év végéig kell elkészíteniük a jelentést a honvédelmi miniszternek.
Meghajló tartógerendákat fedeztek fel az egykori Pfizer-székház 21. emeletén, emiatt öt szint részben megsüllyedt, és elindult az összeomlásuk.
Miután Baranyi Krisztina polgármester levelet írt Vitézy Dávidnak és a MÁV-nak.
A miniszter a perben nyert 1 millió forintos sérelemdíjat a Tűzcsiholó Egyesületnek utalja át.
Nem egy jégkrémet, hanem egy pisztolyt, töltényekkel.
A pilóta jól van.
Pedig a Megafon másik arca, Bohár Dániel előző nap még azt mondta, nem propagandista, hanem arról gyártott tartalmat, amit gondol és amiben hisz.
A 36 éves Christopher Peden a rendőröknek először azt állította, megszúrták.
A kormány döntött többek között a Right-to-repair EU-s irányelv magyarországi alkalmazásáról is.
Kelt Budapesten, 1956. október 30-án.