Az 1958-as, A budapesti rém című amerikai „thriller”, amiben szinte semmi sem emlékeztet Magyarországra, direkt sem tudna olyan rossz lenni, mint amilyen véletlenül lett. (Az a dél-amerikai diktátort idéző férfi a címlapképen egy ÁVH-s ezredes akar lenni.)
A 24 úgy tudja, hogy a műsorvezető a Network4 Media Groupnál folytatja.
A gyerekes családoknak kötelező elhagyniuk a frontvárosokat és környéküket.
A belügyminiszternek a pénzügyminiszter bevonásával kell felülvizsgálnia a 2022. január 1. és 2025. december 31. között megvalósított nagyobb sportrendezvényeket.
Karácsony Gergely a hónap elején azt mondta, ezzel zárni tudja majd az évet a főváros.
„A Szijjártó-minisztérium csak 2025 májusa és októbere között több mint 960 millió forintot költött 37 utazásra. 2026 azonos időszakában mi 23 alkalommal kevesebb mint 63 millió forintból utaztunk” – írja a külügyminiszter.
Két hónappal meghosszabbították a volt NKA-alelnök letartóztatását.
Egyelőre csak akkor jelezne a rendszer, ha Ferihegyen ellenőriznék az útlevelüket.
A hatóságok attól tartanak, hogy hétvégén Orléans-ban összecsaphatnak egymással ultrabaloldali és szélsőjobboldali csoportok.
Pedig az amúgy igen jövedelmező Interior Design Kft.-hez nyilvános elérhetőséget sem találni.
Az őrizetbe vett exjegybankelnök, az elfogatóparanccsal körözött fia, a parlamenti bizottság előtt kitálaló ügyész és a költségvetés veszélyei a 444 reggeli hírlevelében.
Erről beszélt az amerikai alelnök, aki Budapesten biztosította támogatásáról a Fideszt, ami pár nappal később történelmi vereséget szenvedett.
A közvélemény-kutató októberi felmérése szerint a Fidesz-KDNP aktív szavazóinak száma egymillióval alacsonyabb az áprilisban mértnél.
Ez az ukrán elnök szerint a háború lezárásának megvalósítható módja, de Ukrajna biztonsági garanciákat kér.
A volt jegybankelnök fiát a rendőrség gazdasági csalás miatt körözi, ahogy Stofa Györgyöt is.