A magát különutasnak tartó L. Simon László one man show-t nyomott Tusványoson. Szervilizmusról, plebejuskormányzásról és a fiatalok elvesztéséről beszélt, miközben Navracsics Tibor is próbálta óvatosan kritizálni a Fideszt. A hümmögő Hoppál Péter a földön ülve hallgatta őket.
A fideszes politikus szerint minden résztvevő elgondolkozott rajta, hogy vajon a 33 százalékba tartozik-e.
Mert ahhoz a globális kínai multicéghez igazolt, aminek több száz milliárd forint állami támogatást lobbizott ki korábban.
A rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésig Deutsch Péter vezérigazgató biztosítja a működést.
De az ORFK egyik főkapitány-helyettesét is lecserélte.
A XIII. kerület polgármestere szerint áldatlan állapotok alakultak ki Rákosrendezőn.
Frank Füredi bízik benne, hogy minél gyorsabban kiszállnak azok a fideszesek, akik ki akarnak szállni.
Egy nemzetközi megállapodásnak köszönhetően a határellenőrzés is megszűnik.
Az orosz titkosszolgálat szerint 35 drónt akartak levegőbe küldeni a moszkvai régió lakóövezetében.
Három céget hívtak meg a közbeszerzésre.
Mert a Fidesz vendégeként riporterkedett.
A város polgármestere szerint érdemes megfontolni, hogy a vécéket fizetőssé tegyék.
A Mi Hazánk elnöke szerint kiforgatták és félremagyarázták a volt miniszterelnökről tett kijelentéseit.
Egyikük a Borsod Megyei Kórházban, másikuk a Bajcsy Zsilinszky Kórházban dolgozik.