Szily László

Quo vadis, kürtőskalács: a járvány után újra éledezni kezd a világhír felé menetelő magyar édesség indiai piaca

Kilapítják, csilis-sajtos csirkével töltik, ezüstvillával tálalják: az indiaiak szinte megmagyarázhatalan lelkesedéssel kattantak rá a kürtősre. De mi lesz ennek a vége és miért ezzel is a csehek járhatnak jól?

Szily László
gasztronómia

Magyarországon építhet akkucsereállomás-gyárat az újító kínai e-autós cég

A NIO érkezését a kínai sajtó írta meg. A dolog összefügghet a korábbi hírrel, miszerint Debrecenben épít gyárat a világ legnagyobb, ugyancsak kínai akkuelőállítója.

Szily László
gazdaság

Ki ez a Kirill, aki miatt Orbán a végsőkig hajlandó volt elmenni?

Egyházi személy olyan durván nem uszított szent háborúra néhány szélsőséges imámon kívül, mint az orosz egyház feje. A Putyinnak kínált ideológiáért cserébe hatalmat és pénzt kapott. Ismerd meg az embert, akit Orbán a testével védett meg egész Európával szemben!

Szily László
POLITIKA

A Kisvárda sportigazgatója előbb elárulta, hogy agykutatónak képezi át magát Angliában, majd interjú közben kvázi kirúgta az edzőt

Van jó fociinterjú, van nagyon jó és van ez, amit Révész Attila adott a Nemzeti Sportnak.

Szily László
magyar foci

Nyáron üzemanyaghiány sújthatja Európát

Keményebb lesz, mint a hetvenes évek hírhedt olajválságai - jósolta Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója.

Szily László
gazdaság

Óriási, de a korábbi évekénél kisebb osztalékot vitt ki az Audi, megugrott a Mercedes nyeresége

Tavaly már nem volt olyan rossz éve a hazai autógyáraknak, de az Audi nyeresége azért nagyot zuhant. Cserébe alig fizettek adót.

Szily László
gazdaság

John Oliver tévés saját magát erekcióját mutogató vidraként ábrázoló képet tett közzé (18+)

Miért csinálta ezt az ismert stand upos és politikai komikus? Mert egy furryket fenyegető republikánus jelöltről csinált műsort, aki szerint a libsik macskaalomba szaratják a gyerekeket az iskolákban.

Szily László
Média

Közös nyilatkozatban állt ki az MTA elnöke a visegrádi akadémiák vezetőivel az ukránok mellett és Oroszország ellen

“Akadémiáink egyaránt elítélik az orosz agresszort és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményeket.”

Szily László
POLITIKA

Táncold úgy végig a mai napot, ahogy ezek a hatvanas évekbeli észak-ír áltis csajok tolták a sulidiszkóban!

Micsoda kedd lesz ez!

Szily László
MŰVÉSZET

A közszolgálati híradó weboldala “Ki mondta: Orbán Viktor vagy Clint Eastwood?” címmel közölt kvízt a miniszterelnök születésnapján

“Mindketten remek szónokok” - írja a közmédia.

Szily László
Média

Orbán sikeres zsarolásaként értékelik az embargós megállapodást

Az első nyugati értékelések szerint a magyar miniszterelnök elérte, amit akart az orosz olajembargó ügyében.

Szily László
külföld

Sikerült megállapodni az uniós orosz olajimportról, Magyaroroszág egyelőre mentesül az embargó alól

Az embargó így az Oroszországból az EU-ba szállított olaj kétharmadára vonatkozik.

Szily László
POLITIKA

Cáfolja a Shell, hogy kutakat zárt volna be, de az állításukkal szemben nem mindenhol tudják kiszolgálni a külföldieket

Sok helyen nincs minden üzemanyagból, sőt, úgy is nyitott ki kút, hogy egyikből sem tudtak kiszolgálni.

Szily László
gazdaság

Oké, hogy Matolcsyék boldogok, de nekünk mire jó az új Moszkva téri Pénzmúzeum?

Apafi Mihály erdélyi fejedelem mikropéniszétől Matolcsy Ádám barátjának bankszámlájáig: szédelegve jártuk be a 13-20 milliárd forintból készült új múzeumot, ahol robotok várnak az ajtóban, és a Moszkva tér főszereplője kalauzolja a látogatókat.

Szily László
belföld

Végképp elbukott a magyar–szlovén hokivébé-pályázat, tényleg Orbán fújhatta le

Nem kaptak kormánygaranciát.

Szily László
sport