A mai tudásunk szerint nem találkozik két héten belül Budapesten Trump és Putyin, sőt, már mindketten arról beszélnek, hogy a budapesti találkozójuk időfecsérlés lett volna. De miért?
Az összeg nagy részét pedig olyan baráti országokon keresztül mosták tisztára, mint például Kína vagy Oroszország.
A megszokott platformon, az X-en folytatódik a cicaharc a lengyel és a magyar külügyminiszter között.
A börtönőrök szakszervezetei pedig tiltakoznak ellene.
Minden adott volt a politikai thrillerhez: kémkedés, intrikák, titkos jelentések, őrizetbe vétel. Ehhez képest a tárgyalásig sem jutottak el. A főügyész szerint azért omlott össze az ügy, mert a brit kormány nem hajlandó nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősíteni Kínát.
Most úgy tűnik, a háború befejezésére különösebb hajlandóságot nem mutató orosz elnök nemhogy Tomahawk rakétákat nem kap a nyakába, hanem Budapesten találkozhat az amerikai elnökkel, minden bizonnyal ismét fanfárok között. Összeszedtük, hogy jutottak el idáig Trump beiktatása óta az orosz-amerikai-ukrán kapcsolatok.
Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel közösen tartottunk élő podcastfelvételt, ahol Franciaországtól Kínáig beszélgettünk a nemzetközi politika aktualitásairól, az európai társadalmak mentális felkészültségéről, orosz-kínai egyesülés utáni disztópikus regényekről, csilliókba kerülő rakétákról, és a 65 feletti férfiak háború iránti rajongásáról.
A védelmi miniszter a nemzetbiztonságra hivatkozva akadályozza a sajtót, ellehetetlenítve a hozzáférést az információkhoz a gigantikus költségvetésből működő intézményben. A MAGA-kultúrharc újabb felvonásának helyszíne ezúttal a Pentagon.
Az elmúlt hetekben sorra kerültek a címlapokra a drónészlelések miatti reptérlezárások. Könnyű drónt kiáltani, de nehéz az észlelést bizonyítani, kollektív társadalmi pánikról mégis túlzás lenne beszélni. Túlreagálják az európai társadalmak a drónveszélyt?
A férfi sajtóinformációk szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott a rendőrségről.
A vád: „hatalomátvételre irányuló kísérlet”, illetve „terrorista szervezet létrehozása vagy abban való részvétel” .
Emmanuel Macron szerint esélytelen.
Ki adott erre felhatalmazást? - teszi fel a kérdést Koskovics Zoltán.
A rollerező férfi a kórházban belehalt a sérüléseibe. A Nagykőrös külterületén történt balesetet az őz sem élte túl.
Az éjszakai orosz támadások következtében körülbelül harmincezren maradtak áramellátás nélkül.