Akármi van is Brüsszel vizsgálódása mögött, úgy fest, hogy a Miniszterelnökségnél ügyetlenkedtek el valamit. De úgy, hogy a kormányzat a saját Achilles-sarkát lőtte meg. Az uniós pénzek ugyanis jelenleg az egyetlen üzemanyag a magyar gazdaság motorjában.
A Takarékbank-ügy sorsa messze túlmutat az egyébként jelentős önsúlyán. Ez igazából a kétharmad abszolút hatalmi jellegének mérőléce lesz.
Normál helyzetben a kormánynak most kéne ambiciózus növekedési célokat kitűznie. Ennek hiányában viszont megint marad a háború. Ellenség kell, lehetőleg minél gyorsabban.
Azt lehetett tudni, hogy a Fidesz nyer, a párttól függő ezreknek sokkal fontosabb, ami csak most fog kiderülni: ki lesz a közvetett vagy a közvetlen főnök. Eufória helyett ők most igazából izgulnak. Eddig volt a választás, most kezdődik a kiválasztás.
Az elmúltnyolcévnek vége, mostantól minden jó és rossz hír a Fideszen csapódik le. Ez a négy év sokkal nehezebb lesz Orbán Viktornak, mint az előző.
Ha végletesen meggyengül a magyar baloldal, egykönnyen a szélsőjobb válhat Orbán első számú ellenzékévé. Épp, mint Lengyelországban, ahol Donald Tusk miniszterelnök emiatt évek óta Európa bölcse szerepében pózol.
Az egész baloldali kampány fővárosi hangon szólt: demokráciadeficit, sajtószabadság, ne szavazz a Jobbikra, állítsuk meg Orbánt. De egy szó sem volt arról, hogy mitől lesz több pénz a zsebünkben. Itt az eredménye.
Milyen racionális érvek szólhatnak az egyes pártok mellett, ha szavazni akarunk április 6-án? A sorozat utolsó részében a Véleményvezér a Jobbikot és az LMP-t vizsgálta.
Milyen racionális érvek szólhatnak az egyes pártok mellett, ha szavazni akarunk április 6-án? A Véleményvezér most a Kormányváltókat vizsgálta.
A választásokig hátrelévő időszakban a Véleményvezér sorozatot indít: bemutatjuk, hogy milyen többé-kevésbé racionális érvek szólhatnak az egyes pártok mellett. A Fidesszel kezdjük.
Tényleg kizárólag a médiaviszonyok, az új szabályok és az anyagi hátrány miatt láthatatlan az ellenzék?
Amikor az igazán fontos kérdésekről kellett dönteniük, politikai vezetőink nem tudtak felülemelkedni rövid távú népszerűségi és hatalmi szempontjaikon. Ezért van az, hogy a régióban a magyarok sírják vissza leginkább a kommunizmust.
Orosz ügyekben határozottabb, egységesebb Brüsszel lehet az ukrán krízis egyik mellékterméke. Ha így alakul, akkor még az ismételten kétharmados Fidesz se nagyon tudná Moszkva felé elkötelezni Magyarországot.
2014-et követően egy új, parlamenten kívüli ellenzéki réteg emelkedhet ki. Olyan eszközökkel, amelyek a kormánypárti médiafölény ellenére is láthatóvá teszik őket. Több lesz a tüntetés, több lesz az egyéb utcai megmozdulás.
Bár a választási kampány logikája miatt egyelőre nincs terítéken, az elmúlt hetek fejleményei azt sugallják, hogy a szocialistáknak – ebben a formában – vége. Ami most zajlik, az csak a rekviem.