Orbán veresége miatt nem aggódik.
A lap szerint versenyjogi szempontból aggályos lehet egy ekkora tender. Az egyik szereplő jelezte, ők eddig nem jutottak bevételhez a keretmegállapodás megkötésével.
A hónapok óta Spanyolországban élő illegális bevándorlók egyéves, megújítható tartózkodási engedélyt kapnak.
Erről Wáberer György nyilatkozott először. Az aggályaira Lázár János jellemzően annyit mondott,„kormányérdek.”
Feszült a viszony az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között, többek közt Irán miatt.
Nagy helyezkedésre és önfeláldozásra lesz itt még szükség.
Az új Országgyűlés megalakulásáig még hatalomban marad a kormány, kétharmados parlamenti többséggel, teljes jogkörökkel.
Köszönetet mondott azoknak, akik elhozták a változást.
A Tisza bő kétharmadot szerzett a választáson. Győzelmi beszédében felszólította Sulyok Tamást, hogy azonnal kérje fel kormányalakításra, majd mondjon le. Az Orbán-kormány pedig ügyvivőként funkcionáljon innentől.
Orbán 4 percet töltött a színpadon. Szijjártó nem volt ott.
Orbán fél 10 előtt gratulált Magyar Péternek, a bukása után 4 perc alatt elmondta a beszédét.
Igen, ha csak néhány mandátumon múlik a (kétharmados) többség, egy hetet várni kell a végeredményre.
Van olyan választókerület, ahol összesen hétszer jártak a politikusok.
A miniszterelnök beszédéig olyan csöndes volt minden, hogy Adolfék oldottan beszélgettek, de idővel lett dolguk. Egy molinóletépésből rendőrségi intézkedés is lett. Orbán bejelentette, a kampány még nem ért véget.
Teli rüszttel rúgja az öngólokat a Fidesz – mondta több helyen Magyar Péter a pénteki országjárásán, mindenütt nagy volt a tömeg és sok a fiatal. Megkérdeztük az embereket, mennyire merik elhinni, hogy kétharmaddal nyerhet a Tisza, és hogy tényleg soha nem lehetne-e leváltani a kormányt, ha most nem sikerülne.