belföld

Bohár Dániel kiverte a hisztit, mert Magyar Péterék betartják az Orbán-kormány egy 2013-as törvényét

És emiatt mostantól a Tisza pártalapítványa is kap pénzt, nagyjából fele annyit, mint a Fideszé.

Haász János
belföld

Kiírták a mentőszolgálat főigazgatói pályázatát

Öt évre szól a megbízatás, ami még egyszer legfeljebb öt évvel hosszabbítható meg.

Haász János
belföld

Jellinek Dániel megvette a magyarországi Auchan nagyobbik felét is, mostantól ő a kizárólagos tulajdonos

Az üzletember, akit Tiborcz István üzlettársaként volt szokás emlegetni, befektetőként ismét hosszú távú növekedési lehetőséget lát a magyar piacon.

Gazda Albert
belföld

Hőkupola ide, hőkupola oda, megtartják szombaton a Budapest Pride-felvonulást

2022-ben sem volt hűvösebb, és hoztak extra intézkedéseket is az extrém hőség miatt.

Gazda Albert
belföld

Internet, térkép és helyismeret nélkül indult el kirándulni a visegrádi erdőbe egy külföldi turista, ki lehet találni, mi lett a vége

Eltévedt, de telefonos koordinációval másfél óra alatt sikerült megtalálni.

Benics Márk
belföld

41,9 fok – ennyi az abszolút magyar hőségrekord 2007 óta, de bőven benne van a pakliban, hogy hétfőtől már több lesz

Közelít a pokoli hőkupola.

Gazda Albert
belföld

Pesty László azt állítja, azért tűnt el februárban, mert halálosan megfenyegették

A dokumentumfilmes korábban nyilvánosan bírálta a NER korrupcióját, szerinte ezért fenyegették meg.

Benics Márk
belföld

Mentális egészség, otthonápolás, idősgondozás, gyermekvédelem: hol van a szociális védőhálóból az állam?

A Závecz Research kutatása alapján a szociális szférában a szakemberhiány, a hozzáférés nehézkessége és a transzparencia hiánya a legnagyobb probléma.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Eddig tartott a magas terrorfenyegetettség Magyarországon

A TEK Terrorellenes Koordinációs Bizottsága javasolta, hogy az eddigi magas szintről közepesre módosítsák a terrorfenyegetettség szintjét.

Székely Sarolta
belföld

Vegyi anyag szivárgott ki a CATL debreceni gyárában

A cég belső vizsgálatot indított az incidens miatt.

Székely Sarolta
belföld

Magára maradt Mráz Ágoston a Nézőpontban

Távozott az ügyvezető a cégtől.

Székely Sarolta
belföld

Többen megsérültek az egy hete átadott, 700 milliós sárvári vízicsúszdákon

A gyártó és a kivitelező bevonásával vizsgálják a szerkezeteket.

Fődi Kitti
belföld

Karácsony: A felvonulás idejére nemzeti lobogó és Pride-zászló is lesz a hídon

A főpolgármester szerint az Erzsébet híd fellobogózásával a Mi Hazánk azt kezdeményezi, hogy a Budapest Pride is legyen nemzeti ünnep.

Bábel Vilmos
belföld

81 éves szörföst mentettek ki a rendőrök a Balatonból

Forever young.

Bábel Vilmos
belföld

Őrizetbe vették Fonyód volt fideszes polgármesterét, nagy értékű gazdasági csalási ügyben lehet érintett

A városi cég ügyvezetőjét és egyik rokonát már korábban letartóztatásba helyezték. A volt polgármester fiát is bevitték.

Bábel Vilmos
belföld