drog

Több, mint tízmilliárd dollárt húztak be az amerikaiak ezreit megnyomorító cég tulajdonosai

A Purdue Pharma nevű gyógyszercég készítményei rengeteg embert tettek függővé.

Szurovecz Illés
drog

„Csencselő, fetrengő, piszkító, kéregető” emberekkel ijesztget a kőbányai ellenzéki polgármester-jelölt

Dübörög a kampány, le is fotóztak két földön fekvő embert.

Szurovecz Illés
drog

Szagtalan füvet dob piacra egy kanadai startup

Bombasikert várnak.

Rényi Pál Dániel
drog

Függővé tett amerikaiak ezreivel állapodna meg az opioidkrízisben ludas Sackler család

Hárommilliárd dollárt fizetnének, és Purdue Pharma nevű gyógyszercégétől is megválnának.

Szurovecz Illés
drog

Hat év alatt 76 milliárd opioid tablettával árasztották el a gyógyszercégek Amerikát

Az ész nélkül terített fájdalomcsillapítók legalább 200 ezer amerikai halálát okozták. Hétfőn nyilvánosságra hoztak egy adatbázist, melyben minden egyes tabletta útja nyomon követhető.

Boros Juli
drog

Kapzsi üzletemberek okozták legalább 200 ezer amerikai halálát

Több mint két évtizeden át úgy osztogatták a súlyos függést okozó fájdalomcsillapítókat, mint Halloween idején a gyerekeknek a cukorkát. Naponta átlagosan 130 amerikai hal meg túladagolásban, mégis csak most indult szövetségi büntetőeljárás az opioidkrízis egyik felelőse, egy forgalmazó és annak két felsővezetője ellen.

Boros Juli
drog

Sosem volt még olyan jó fűcsempésznek lenni az USA-ban, mint a legalizáció óta

A marihuána legalizálása óta az amerikai szövetségi államok fekete piacai ugyan összementek, de a termesztőknek több lehetőség nyílt az államközi csempészetben.

Herczeg Márk
drog

Gyűlöltem az alkoholista apámat

Dániel tizennyolc éves korára már keményen ivott, az alkohol volt a megoldás mindenre, nem tudta elképzelni az életét ivás nélkül. Az apja, János, ekkor próbált végleg felgyógyulni hosszú évtizedek óta tartó alkoholizmusából. Közösen mesélték el alkoholbetegségük és felépülésük történetét.

444.hu
drog

Hajmeresztő házi praktikák orrspray-függőségre

Meditáció, torma, szteroid, önmegtartóztatás vagy egy jó dugás? Hogyan hárítsuk el az akut dugulást az orrunkban. Olvasóink sarlatánkodnak.

Ács Dániel
drog

Lassan 3 éve masszív orrspray-függő vagyok, talán viccesen hangzik, pedig nem az

Ez így nem mehet tovább, lejövök a Nasivinről! Számos függőségtől szenvednek suttyomban a magyar emberek, de egy sincs, amit annyira elhallgatnának, mint az orrspray-függőséget.

Ács Dániel
drog

A napi rendszerességű marihuána-használatból nem lehet jól kijönni

Magyarországon rossz a fű, de nagyobb gond, hogy rosszul szívunk. Sürgősen le kéne állni a dohánnyal való keverésről. Véget ért a Tépőzár, a marihuánamentes hónap.

Ács Dániel
drog

Most akkor kokain esett ki a szlovák miniszterelnök zsebéből vagy nem?

Peter Pellegrini állítja, nem kokainos zacskó, hanem fogpiszkáló volt nála a sajtótájékoztatón.

Boros Juli
drog

A német rendőrök szerint legalizálni kéne a marihuánát

A beszívott vezetést továbbra is büntetnék.

Rényi Pál Dániel
drog

745 kilónyi, ananászba rejtett kokaint foglalt le a spanyol és a portugál rendőrség

Sarkadi Zsolt
drog

Az utasok szerint nem volt hatvan kiló marihuána a szerb buszban

Ám a pénzügyőrök jellegzetes szagra lettek figyelmesek.

Tbg
drog