A köztársasági elnök legutóbbi felszólalásának nagy részét a szerb akadémiai közösség bírálatának szentelte, erősen kritizálva őket amiatt, hogy támogatják a hallgatói blokádokat.
A pilótát irániak százai keresték a déli hegyvidéken, Donald Trump állítása szerint az amerikai hadsereg mindvégig tudta, merre bújkál.
Az illegális ügynökök perverz életét bemutató könyvből kiviláglik, hogy a KGB-s orosz elnök szemében nincs nagyobb hős, mint a nyugati társadalmakba beépülő, azokat befolyásolni és kirabolni szándékozó kém.
A külügyminisztérium szerint Kasszem Szulejmani unokahúga az iráni rezsim támogatója, ezért őt, férjét és lányát kitoloncolják.
Közben az amerikai és az iráni hadsereg is nagy erőkkel keresi a pénteken lelőtt amerikai vadászgép eltűnt pilótáját.
A busehri atomerőmű is érintett a harcokban, a Roszatom a legrosszabb forgatókönyvtől tart.
A botrányairól híres előadó a szabadulásáról közzétett videóban beszélt erről.
További 22 ember pedig megsérült, többek állapota válságos.
A három nyelven hallható közleményben elítélik, hogy Ukrajnát belpolitikai célokra használják fel.
1,2 millió eurós liciten szerezték meg, de Riccione polgármestere szerint megérte.
Az egykor legszigorúbbnak tartott, ma turistalátványosságként működő börtönsziget 60 év után nyílhat meg ismét börtönként, Trump ott helyezné el a legveszélyesebb bűnözőket.
A teljes rakományt kiöntötték a földre, majd azt egy kotrógép segítségével átkutatva találták meg a 998 droggal teli tasakot.
Párizs új polgármestere 20 millió eurós tervet jelentett be a gyermekbántalmazási ügyek megfékezésére.
Ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok harci repülőt veszített az öt hete tartó iráni háborúban.
A svéd parti őrség úgy véli az olajszállító az orosz „árnyékflotta” része lehet, amely hajói Oroszországot segítik a szankciók kijátszásában.