„Nem gondoltam volna, hogy életben maradok, azt hittem, ott fogok elpusztulni” – mondta a hegyi vezető.
Mindkét fél 185 katonát adott át a másiknak, az ukránok többsége 2022 óta volt fogságban.
A harmadik ciklusára pályázó Nikol Pasinján töketlen ellenzéke nem jelent érdemi kihívást. Az a kérdés, hogy az ukrán forgatókönyveket is emlegető Putyin beválthatja-e később a súlyos fenyegetéseit.
A francia közvéleményt megdöbbentette, hogy a hatóságok nem léptek időben, noha a 41 éves férfi neve az elmúlt években négy, fiatal lányokat érintő ügyben is felmerült.
Személyi sérülés nem történt, de a hatóságok lezárták és átvizsgálták az ország legforgalmasabb kikötőjét.
„Az ukránok is azt szeretnék, ha így tennénk” – mondta Magnus Brunner, az Európai Bizottság migrációért felelős biztosa.
Bankokat, olajvállalatokat és bányákat szankcionálna az USA, miközben Ukrajna milliárdos hiteleket vehetne fel.
A hatóságok szerint soha nem volt még ekkora, illegális és egzotikus gerinctelen állatokból álló lefoglalás.
Az amerikai külügyminiszter szerint a radikális marxista rezsimek felforgató és radikális műveleteiből lett elege az Egyesült Államok vezetésének.
Kicselezte a csapdákat, majd egy ablakot is kinyitott. Előtte viszont megtámadott négy embert.
Megrázta Nagy-Britanniát a 18 éves Henry Nowak meggyilkolása. A szélsőjobb fehérellenes elfogultsággal vádolja a rendőrséget, míg a kormány szerint csak megpróbálják saját céljaikra felhasználni a tragikus történetet.
„Orbán példája jól mutatja, hogy azoknak, akik segítik Oroszországot a velünk folytatott háborújában, milyen szégyenteljes lesz a végük.”
Egy ökológiai népfőiskolán egyre népszerűbb a biogazdálkodó-képzés, ahol a hallgatók több mint fele nő. A Deutsche Welle riportja.
A Boeing idén februárban állt szolgálatba, egyelőre vizsgálják a hatóságok a baleset okát.
A vállsérülést szenvedett férfi kórházi ellátásra szorult.