A működéshez szükséges 200 millióból.
Egész nap művészek szolgálták fel a kávét a csődközelbe került Átrium színházban, hogy adományokat gyűjtsenek a túléléshez.
De ezzel „semmilyen körülmények között sem” kívánják átvállalni a kormányzati finanszírozási felelősséget.
Be is mutatta a járványkorlátozások miatt elkezdett hobbija közben kialakult kis gyűjteményét.
Így is további tízmilliók hiányoznak ahhoz, hogy tovább tudjon működni az állami forrásoktól megfosztott budai színház.
A csapat egy része a felmondás idejét tölti, miután az alaposan megvágott állami támogatás sem érkezett meg.
Nem hajnal négyig, de két órával tovább, mint az eddig engedélyezett este tíz.
Eddig csak estig tarthattak a rendezvényeik, de azt írják, az engedély nélkülözhetetlen a fenntartható működés szempontjából.
A magyar nő Esterházy Gitta, a püspök az evangélikus Fabiny Tamás, mindez a Másik Magyarországon történt.
Csák János kultúrharc helyett, arról beszél, hogy eljött a számonkérés ideje a tudomány és kultúra világában. Mindenki kapott pénzt, paripát, fegyvert. „Keményen meg fogjuk őket mérni. Lássuk, ki az, aki megállja a helyét.”
„Korszakalkotó Bach-interpretációi” elismeréseként.
Válaszul bevallották: a hatalommal kompromisszumot kötő, gerinctelen emberek is szerepelnek előadásaikban.
A havi előfizetés 2490, az éves 24 900 forint.
Így minden bizonnyal át tudja vészelni a szörnyű viharral egyenértékű arcbénulást.
A Drót készítői visszatértek a baltimore-i utcákra, ahol egyenruhás gengszterek vívják a drogellenes háborút. A Miénk a város című sorozat azzal foglalkozik: milyen rendszer az, amiben bármit meg lehet tenni, amíg valaki sorban szállítja a letartóztatásokat?