POLITIKA

„Kedves Zsolt” – ha szépen szóltak hozzá, Semjén miniszter olyanok állampolgárság-szerzésére is igent mondott, akiket első körben esze ágában sem volt támogatni

Velkey György László államtitkár konkrét példán mutatta be, hogy hogyan zajlott az elmúlt években a honosítás.

Gazda Albert
POLITIKA

Orbán Balázs lemondott az MCC vezetéséről

Rájött, hogy azzal segít a legtöbbet az alapítványnak, ha nem vesz részt a túlélésről szóló tárgyalásokban.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Polt Péter levette a napirendről Sulyok beadványát a hét alkotmánybíró húzása után

Hétfőn tárgyaltak volna róla.

Windisch Judit
POLITIKA

Hét alkotmánybíró érintettségre hivatkozva kizáratta magát az ügyből, hogy ne tárgyalhassa Sulyok beadványát az Alkotmánybíróság

Heten már elegen vannak ahhoz, hogy befagyjon a beadvány sorsa, és ezzel elvileg Polt sem tud mit kezdeni. Pedig információink szerint már elkészült a Sulyokot támogató határozati tervezet.

Windisch Judit
POLITIKA

Tarr Zoltán több közgyűjteményben vizsgálatot rendelt el

A miniszter begyűjti a dolgozók panaszait.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Sulyok Tamás aláírta az Orbánt kigolyózó alaptörvény-módosítást

Néhány meglátása azért volt.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Tarr Zoltán: Feloldottuk a Fidesz által korábban blokkolt ukrán sajtótermékek tiltását

Az Orbán-kormány tavaly ősszel azután blokkolt 12 ukrán híroldalt, hogy Ukrajna az Origót meg a Demokratát.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Hétfőn kerül az Alkotmánybíróság elé Sulyok Tamás elmozdítása

A köztársasági elnök fordult az Alkotmánybírósághoz, miután az Alaptörvény módosításával távolítaná el a kormány.

Fődi Kitti
POLITIKA

Egy korszak vége: az előzetesben levő Molnár Zsolt kilép az MSZP-ből

Tovább töpörödik a Magyar Szocialista Párt.

Takács Lili
POLITIKA

Magyar Péter a brüsszeli EU-csúcson megígérte, hogy bármilyen hosszú is lesz az éjszaka, nem fog kimenni kávézni

Az új miniszterelnök először képviseli Magyarországot EU-csúcson.

Takács Lili
POLITIKA

Nyomoz a rendőrség, mert kormánytisztviselők munkaidőben gyűjthettek aláírást az esztergomi fideszes jelöltnek

A kormányhivatal szerint a dolgozók szabadságon voltak.

Fődi Kitti
POLITIKA

Hiába próbálkozott be az Orbán-kormány már a választási bukás után, immár jogerős, hogy törvénytelen a tanárok és egészségügyi dolgozók titkos megfigyelése

Még bepróbálkozott a zombikormány, de Strasbourg nemet mondott.

Szily László
POLITIKA

Kilépett az újbudai Fidesz-frakcióból Junghausz Rajmund, aki a választások után arról posztolt, kiket húzna le a párt listájáról

Az önkormányzati képviselő korábban Semjén Zsoltot is bírálta, szerinte hitelesen csak pártoktól független képviselőként folytathatja.

Benics Márk
POLITIKA

A kormány felülvizsgálja a dohányipart és a kaszinókoncessziókat, átalakítják a rendőrséget

Jön az autómentes Városliget, a hőségriasztás, a 16,4 milliárdnyi uniós pénz, hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón. Már nemcsak Balásytól lehet rendelni, visszakérik az előleg a Duna Aszfalttól.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Kiszolgálták az autokráciát, osztoznak a felelősségben – a közjogi vezetők leváltása mellett érvel nyílt levélben több tucat jogtudós

Az új kétharmadtól önkorlátozást várnak.

Windisch Judit
POLITIKA