A kutatók 200 órányi merülés után tudták megállapítani, hogy a zátony 3 kilométer hosszú, 65 méter széles, egyes korallok pedig a 2 méteres átmérőt is elérik.
A rivális vándorkagyló fölöslegesen túl sok energiát feccöl a védekezésre a szaporodás helyett.
A kitörés annyira hangos volt, hogy még a 800 kilométerre levő Fidzsi-szigeteken is hallani lehetett.
Cunami-riasztást is kiadtak.
A Karakum-sivatagban található gázkráter több mint negyven éve lángol.
Ritkaságszámba megy, hogy ezek a madarak a kontinens belsején tűnnek fel.
A nagy viharok után sodródnak tömegesen partra a tengericsillagok
Csaknem száz napig folyt a láva, egészen az óceánig ért.
Svájcban is volt egy kisebb földrengés.
Markolókkal próbálják megtisztítani a kikötőket, hogy legalább azokat használni lehessen.
A pár száz fős Tolna megyei Szálkára jelentős fejlesztéseket tervez a polgármester, amit több helyi lakos is túlzásnak tart. Szervezkedni kezdtek a többszáz milliós ötletek ellen, de kérdés, mennyi esélyük van.
Narancsvörös, bársonybarna, karmazsin, fahéjszín, borvörös, mályvarózsaszín, aranysárga!
A hivatalos kísérőszövegben azt írják, „kivétel nélkül hullajtott” agancsokról van szó, de a vadászoknak címzett gyűjtési felhívás még nem szorítkozott kizárólag erre.
Kellemes az idő.
Elvileg léteznek, de akkor sem látod őket, ha olyan helyekre engednek be, ahova keveseket. Török Zoltán természetfilmessel töltöttünk el egy napot a Hortobágyon, ahol közelről csak kamu őstulkokat és minibográcsot láttunk.