Palkovicsék szerint szomorú, hogy az MTA nyilatkozatokkal próbál nyomást gyakorolni a kormányra ahelyett, hogy a hivatkozott dokumentumot tárgyalási alapként kezelnék.
És egy olajfestményen is. A több ezer, frissen felfedezett gombafaj között ehetők is akadtak.
A türk szó például türk eredetű!
Jocelyn Bell Burnellt évtizedekkel később egy hárommillió dolláros díjjal jutalmazták. Az egész összeget fiatal diákok ösztöndíjára fordítja majd.
Az útlevélellenőrző fülkék pultjai, de még a gyerekek játszósarkai is hemzsegnek a vírusoktól.
A külföldi régészek szonárral kutatnak kincsek után, a magyaroknak már az is elég, ha senki sem aprítja fel a leletet tűzifának, mielőtt feltárnák.
Az eddigi legkomolyabb támadás indult meg az óriási haszonkulccsal működő tudományos folyóiratok uralma ellen.
Friss kutatások szerint a kerekfejű pörölycápa nemcsak véletlenül legel tengerifüvet, hanem rendesen meg is emészti azokat.
Úgy tűnik, hogy nem egy mikrometeor, hanem egy kétbalkezes orosz okozta a levegőszivárgást a Nemzetközi Űrállomáson.
A héten újabb áttörést jelentettek be a CERN-ben, a projektben részt vevő két magyar kutató mondta el nekünk, miért is olyan fontos ez.
Fontos tudományos eredmények következnek.
Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya közölte: az állásfoglalás szerint az „alternatív medicina” alkalmazása most egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli gyógyászattal, ez pedig súlyos kockázatot jelenthet a betegeknek.
A genfi kutatóintézet friss eredménye a részecskefizika standard modelljének újabb megerősítését jelenti.
Az agy manipulálásával okoz hamis jóllakottságérzetet.
Bene Mártonnal az volt a gondja Schmidt Mária lapjának, hogy a tudományos eredményeiről keveset publikál. Pedig ellenőrizhető, hogy ez nem igaz.