A paraguayi Miguel Almiron írt történelmet, aligha lesz büszke rá.
A bejelentett tűzszünet ellenére állítólag folytatódnak az izraeli légicsapások, a libanoni állami média szerint szombat reggel öt ember meghalt.
A projekt kezdettől fogva elég sok elemében bűzlött, sok minden volt benne, ami az úgynevezett Nemzeti Együttműködés rendszerének esszenciáját jelentette felülről erőltetett beruházástól kezdve természetkárosításon át a bukott miniszterelnöknek a józan ész szabályait felülíró sportszeretetéig.
Ismael Saibari már a 69. másodpercben betalált, Marokkó ezzel nagyon közel került a továbbjutáshoz, de a skótok esélyei sem szálltak el teljesen.
A legjobb játékosuk nélkül is jól játszottak, az utolsó fordulóban már csak a csoportelsőség a tét.
A miniszterelnök szerint a köztársasági elnök a napokban „bemutatta felcsúti módon, hogyan kell öngólt lőni: beállni a kör közepére, teli rüszttel kezdőrúgásból a felső ficakba belőni a saját kapujába”.
Annyira berágtak, hogy az olasz külügyminiszter az amerikai útját is lemondta.
Ezzel próbálják visszatartani a látogatókat.
Hamarosan visszatér, írta a közösségi médiában.
Mindenkit kirúgtak az egyik legputyinistább fideszes propagandaoldaltól, pedig rendszeresen túlteljesítettek. Szolidaritás helyett maximálisan indokolt a sztepptánc a moszkovita szennylap sírján.
A havi kölstégtérítéstől is el kell búcsúzniuk, ha a javaslat átmegy a parlamenten.
Ódor Bálint a helyén maradhat.
A miniszterelnök szerint az Alkotmánybíróság döntése után Sulyok Tamásnak haladéktalanul távoznia kell.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a lezárt metróalagút is Budapest népszerűségét növeli.
Tudomásul vette, hogy ez történt.