albánia

A közös gazdasági övezet létrehozásáról tárgyaltak Szerbia, Albánia, Észak-Macedónia és Montenegró vezetői

A tervek szerint a határellenőrzés is megszűnne a 4 állam között.

Sarkadi Zsolt
külföld

Nem kutatnak tovább az albániai földrengés túlélői után

A katasztrófamentők befejezték a kutatást. A halottak száma 50, a sérülteké mintegy 2000.

Boros Juli
külföld

Emberek rekedtek a romok alatt Albániában a hajnali földrengés után

A 6,4-es erősségű rengés az elmúlt három évtized legnagyobb földrengése volt az országban.

Király András
külföld

Előrehozott választásokat írt ki az észak-macedón miniszterelnök, miután az EU úgy döntött, elhalasztják a csatlakozási tárgyalások megkezdését

Történelmi hibát követett el az EU – mondta Zoran Zaev, és ezzel Juncker meg Tusk is egyetért. Az albánokat is megszívatták. Elsősorban Macron.

Szily László
külföld

Macron megfúrta az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával és Albániával

Történelmi hiba - mondta Juncker.

Urfi Péter
külföld

Erős földrengés volt Albániában, ötvenen megsérültek

Az elmúlt 30 év legerősebb földrengése volt ez az országban.

Horváth Bence
külföld

Úgy vérig sértették a franciák az albánokat, hogy a vendégjátékosok pályára sem akartak lépni

Előbb az albán helyett az andorrai himnuszt játszották le a párizsi meccsen. De ezzel nem volt vége, mert a hiba miatt a hangosbemondón az albánok helyett az örmény szurkolóktól kértek elnézést.

Haszán Zoltán
foci

Ledózerolták az éttermét az albán vendéglősnek, aki rátámadt egy családra, 3 km-en át kapaszkodva a szélvédőjükön

A spanyol turisták kifogásolták az ételek minőségét, amire nekik rontott. Később kiderült, hogy a tengerre néző létesítmény engedély nélkül épült, ráadásul adót sem fizetett soha.

Herczeg Márk
bűnügy

Könnygázzal és vízágyúval vetett végett az albán rendőrség a kormányellenes tüntetésnek

A tízezres tömeg követelte a miniszterelnök távozását.

Botos Tamás
külföld

Rablás volt Albánia nemzetközi repülőterén, egy elkövetőt agyonlőtt a rendőrség

Az álarcos rablók egy tűzoltóknak fenntartott kaput áttörve jutottak a pénzszállítmány közelébe. A zsákmánnyal elmenekültek, de 1 km-re beérték őket, és lövöldözés tört ki.

Herczeg Márk
bűnügy

Megpróbáltak benyomulni a tiranai parlamentbe a kormányellenes tüntetők

Ez már a hetedik demonstráció volt az új választások kiírásáért.

Botos Tamás
külföld

Az albán elnök azt mondta, kész akár önmagával is végezni, ha ez segít megoldani a belpolitikai válságot

Ilir Meta Salvador Allende néhai chilei elnökhöz hasonlította magát.

Herczeg Márk
külföld

Több ezren követelték a kormány lemondását Tiranában

A korrupcióval vádolt kabinet csak annyit reagált: a választók döntötték el, hogy ők vezessék az országot.

Botos Tamás
külföld

Ezrek Tirana utcáin, ellenzéki tüntetők kis híján betörtek a miniszterelnöki hivatalba

Edi Rama kormánya távozását, és előrehozott választásokat követelnek.

Rényi Pál Dániel
külföld

Tintával fröcskölte le az albán miniszterelnököt egy ellenzéki képviselő

Az ellenzék szerint Edi Rama kormánya kapcsolatba hozható a szervezett bűnözéssel.

Horváth Bence
külföld